Apró bűnözések

Egy diétát sok okból választhat az ember, orvosi javaslatra, valamilyen ételallergia miatt, meggyőződésből egy életmód váltás részeként, önként, mert azt gondolja, hogy ez javíthat az életminőségén, közérzetén.

Egy évvel korábban a fiunknak - szülői döntés alapján, bár orvosi javaslatra -, mi önként választottuk a GAPS diéta szerinti étkezés bevezetését, és betartását. Sokszor írtam arról, mennyi segítséget, megértést kaptunk a környezetünktől, az iskolai közösségben, a családban és ismerősöktől. Nagyon sok plusz energiát követel tőlünk szülőktől, hogy a napi étkezések, iskolában, sportrendezvényeken, kirándulásokon, utazásoknál a diéta szabályai szerint készüljenek. Nekünk ez sok energia, és idő, de a fiunknak pedig az önfegyelem betartása még nagyobb erőfeszítés. Becsületére legyen mondva, ezzel első perctől nem volt probléma. Nagyon hamar megtanulta, melyek a fogyasztható, és melyek a kerülendő ételek.

Viszont az nem lenne igaz (sőt képmutatás), ha azt állítanám, néha nem csúszik néhány apró bűnözés ebbe az étrendbe. Nem a gyerek miatt, mert nem is kér olyan dolgokat, amelyeket nem ehet meg, hanem inkább miattunk, szülők, vagy a környezete miatt.

Korábban szintén említettem, hogy mit váltunk ki a diéta betartásával. A fennálló fejfájásra semmi szervi okra, betegségre vonatkozó diagnózist nem tudtak megállapítani, a hónapokig tartó vizsgálatokkal egyik kórházban, vagy szakrendelésen sem. Több hónapos gyógyszerszedés után tértünk át az autogén tréning végzésére, és kezdtük el a diéta szerinti étrendet. Ez a két utóbbi próbálkozásunk nagyon bevált, mert egy csodálatos fejfájásmentes nyár következett. Egy 2 évig tartó folyamatban vagyunk benne, ami egy próba, hogy javítsunk a gyerek életminőségén, de szervileg nem indokolja semmi ennek a szigornak a betartását...

Ahogy teltek a hónapok, a gyereknek nagyon sok íz és étel hiányzott. Nem mondta soha, talán csak a sós és kelt tészták miatt panaszkodott, hogy tudok-e hasonlót sütni a felhasználható lisztekből és alapanyagokból, de tudomásul vette a nemet. Talán egyszer kért kiflit, amit egy reggel fogyasztott el vajjal. Kérdeztem tőle, ízlett-e a kifli, amit hosszú hónapok óta nem evett? Mondta, furcsa az állaga, mert nagyon rágós volt... Elszokott az ilyen lisztes péksüteményektől.

Ősztől egyre több helyen voltunk látogatóban, ahol mindig megkérdezték, hogy diéta szerint mit lehet és mit nem, de emellett egyéb, mindenki számára fogyasztható ételekkel vártak még bennünket. Ezeken a látogatásokon jó néhány alkalommal hagytuk a fiunkat megkóstolni egy-két finomságot, édességet, krémet vagy sós rudat.

Természetesen nem nagy mennyiségben, ez tényleg kóstolás volt. A legnehezebb dolgunk anyunál volt. Ő évek óta beteg, és sajnos az állapota egyre rosszabb lesz. Az unokáit nagyon szereti, és mivel elég ritkán láthatja őket, megpróbál nekik kedveskedni valami finomsággal. Tudja, hogy diétát tartunk, de ahogy telik az idő, és egyre súlyosabb a betegsége, nem emlékszik rá, mit lehet, és mit nem lehet megenni.

Sülnek a palacsinták, a meggyes lepények és a nagymama annyira készül, szeretettel adja ezeket. Mert abban csak kevés cukor van, vagy mézzel ízesített a túró... Mi pedig hagyjuk a gyereket enni, aki nagyon jóízűen és boldogan fogyasztja ezeket a sütiket. Mit tehetnénk, hiába liszt és cukor, inkább félre fordítjuk a fejünket, és nyeljük befelé a könnyeinket...

Egyrészről a nagymama szeretete, állapota miatt, másrészről, mert látjuk a gyereket, aki önfeledt boldogsággal eszi azt az ételt, amit nem lehetne...

Hiba a rendszerben...