Családom másik ágán lévő dédszüleim, mesterei voltak a
savanyú káposzta készítésének. A település mellett lévő kertjükben évről-évre
nagyon sok káposztát termeltek, majd azt hatalmas fahordókban savanyították
meg. A fejeket egészben savanyították, majd főzés előtt levelekre szedték (torzsa
nélkül, a savanyító edényben rétegezve a kisebb káposztafejeket, a gyalult
káposztával, hogy a káposzta lenyomható legyen, ebből készítették később a
töltött káposztát), vagy a torzsa eltávolítása után legyalulták (ez az
aprókáposzta, amelyet a töltött káposzta közé tettek, vagy a székelykáposztát
főzték vele, valamint így fogyasztjuk „savanyúságnak” köret és hús mellé a
savanyú káposztát).
A mai piacokon, árusoknál nagyon sok helyen kimért, ízletes
és jó minőségű savanyított káposztát lehet venni. Nem csak itt lehet ízletes
káposztát beszerezni, hanem a botokban, zacskózva, konzervdobozban szintén
árulják. Találtam én már savanyított, gyalult káposztát drogéria polcán is, ami
bio gazdaságból származott! Ez az a hely, ahol én biztos soha nem kerestem
volna, mégis megörültem, mikor a forgalmazott bio élelmiszerek között
rátaláltam. A készen vett káposztákat, először érdemes megkóstolni, mert
legtöbb esetben túl savanyúak az adott étel elkészítéséhez. A főzés előtt, pl.
a töltött káposzta gombócaihoz előkészített egész káposzta leveleket érdemes
kicsit áztatni, de mindenképpen öblítve lemosni!
A GAPS diéta ajánlott ételei között szerepel a savanyú
káposzta fogyasztása. Hiszen ez egy probiotikus hatású étel, és amit a
szervezetünkbe természetes módon bevihetünk, ízletes és jól is lakhatunk vele,
azt ne tegyük mesterséges úton!
Dédnagymamám családunkra hagyta azt a hozzávaló receptet,
amivel ő évtizedekig készítette a savanyú káposztáját. Az elkészítés, és a
savanyítás már egy bonyolultabb dolog, arra itt nem térek ki, mert a lakásunk
falai között sem egy hordó nem fér el, sem 2-5 C-fokos hőmérsékletet nem tudunk
biztosítani, egy üvegnyi mennyiséget elkészíteni, hűtőben tárolva pedig elég felesleges
munka...
Recept
Hozzávalók 50kg
betakarított káposztához.
A káposzta lehet
legyalult, vagy fejes.
1kg só, ízlés szerint:
babérlevél, egész szemes bors, egész köménymag.
Őrölt erős paprika, egy
csipet egy fejbe.
GAPS diéta szerint
készített töltött káposzta
A töltött káposztát nagyon sokféleképpen el lehet készíteni,
akár télen, akár nyáron, savanyított káposztából, nyári zöld káposztából,
kelkáposztából, nem csak hústöltelékkel, hanem más zöldséggel töltve, rizzsel, áztatott
zsömlével, vagy kölessel gazdagítva a húsos tölteléket, és sok egyéb módon. A
diéta szabályait betartva, az elkészült töltött káposzta levét nem sűríthetjük
be sem lisztes habarással, sem rántással.
Hozzávalók
1,5 kg
darált hús, 1 kis fej fokhagyma szétnyomva, 1 evőkanál pirospaprika, kevés
őrölt kömény, bors, só. Kb. 12 nagy levél savanyított káposzta.
Elkészítés
A gombócok hozzávalóit összegyúrjuk, a megmosott leveleket
megtöltjük. Lábasba tesszük, és annyi vizet engedünk rá, amennyi ellepi. Készre
főzzük, majd tejföllel, vagy ízlés szerint joghurttal tálaljuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése