2014. június 30., hétfő

Tanulási képességek javítása kineziológiai gyakorlatokkal




A fiam nagyon erős fejfájásának időszakaiban sokan kérdezték, miért nem megyünk kineziológushoz? Mi otthon szintén gondolkodtunk ezen a lehetőségen, mielőtt elvetettük. Nagyon jó technikákat alkalmaznak a kineziológusok, a korábbi stresszek, traumák feloldására. Jártunk stressz oldásokon, és tanfolyamon egy speciális tornát sajátítottam el, amely a koncentrációt, tanulási képességeket fejleszti.

Az említett tanfolyamon kb. 20 éve vettem részt. Az ott tanultak, azóta beépültek a mindennapi életünkbe. Ha nehezen tudok koncentrálni, fekvő nyolcasokat rajzolok, hogy a jobb és bal agyféltekét összekapcsoljam. Olvasás közben nem keresztezem a végtagjaim, mert ez olvasási problémákat okozhat, főleg hangos olvasásnál!

Szinte csak vizet iszunk, a folyadékbevitel közel 80%-át a víz teszi ki (mivel nálunk nagyon jó minőségű, és fogyasztható a csapvíz, jellemzően ezt fogyasztjuk, mert pl. a szénsavmentes ásványvizek nagyon magas kalciumtartalma, vesekövet okozhat). A maradékot a levesek, néhány tea, vagy ritkán 1-2 pohár tej képezi (az alkohol és a kávé dehidratál, feleslegesen felpörget, vagy pont elbágyaszt - egyik rajongója sem voltam soha). Miért a víz?

A szervezet valamennyi elektromos és kémiai folyamata vizet igényel. A szervezet kb. 70%-a víz. Meg kell érezni, mikor van vízre szükségünk, és ehhez kell beállítani a napi mennyiséget. Az biztos, mikor az embert bármilyen nehéz érzelmi helyzet, döntési kényszer, pszichésen megterheli, inni kell egy pohár vizet!
A víz az agyra való hatásában, hatékonnyá teszi az elektromos és kémiai reakciókat, az információk hatékony tárolásában és lehívásában segít. Javítja az idegrendszer működését, emésztési problémákon segít, főleg a székrekedésnél.
Az elegendő mennyiségű víz javítja a koncentrációt, magasabb az energia szintünk, enyhíti a neurológikus lekapcsolás tüneteit (switching), segít a laza kommunikációban, a szociális képességek javításában.
Az iskolai képességeknél valamennyi javul, ha elegendő a folyadékbevitel. A vizsgákat elvégezni, valamint az iskolai stresszeket könnyebb elviselni.
A víz segít az elektromos gépekkel való munkavégzésnél szintén.

Sajnos csak vízivással nem lehet, a bennünket érő stresszek hatását kiküszöbölni...
A stressz keletkezhet félelem miatt, fájdalom miatt, és a fájdalomtól való félelemtől. Én úgy gondolom, hogy egy állandóan fennálló stresszt, folyamatosan kontrollálni kell, vagy megszüntetni azt az élethelyzetet, stressz forrást, ami azt okozza. A gond ott van, amikor nem lehet az adott élethelyzetből kilépni, vagy még nagyobb veszteségek árán lehetne a napi szinten jelentkező stresszt megszüntetni. Mi emiatt választottuk az autogén tréning megtanulását, és gyakorlását, amelynek technikáival lehetőséget kap a fiunk arra, hogy tudatosan feldolgozza, ellenőrzés alatt tudja tartani az őt ért kellemetlen hatásokat, eseményeket, történéseket.

A diszlexia, diszgráfia problémák logopédiai fejlesztése mellett, számos kineziológiában alkalmazott gyakorlat áll a rendelkezésünkre. Középvonal keresztező gyakorlatok, nyújtógyakorlatok, energia gyakorlatok, amelyek nagyon hasonlítanak egyes jógagyakorlatokhoz. Leírok párat a teljesség igénye nélkül, ha valaki kedvet kapna ahhoz, hogy ebben a témában elmélyedjen, az keressen fel szakembert, aki megtaníthatja számára a gyakorlatokat!

Energia gyakorlatok:

Földkapcsoló
Gyakorlat: Állva egyik kéz a szeméremcsonton, másik kéz két ujja az alsó ajak alatt. Kb. 30 másodpercig tarjuk ezt a pozíciót, azután váltunk.

Agyra gyakorolt hatása: Vizuális alkalmazkodás, földelés, a középen dolgozni, alapvető anyagcsere, központosítás.
Iskolai képesség javítása: Szervezés, vizuális alkalmazkodás, távol-közel, olvasáskor a helyes sorban maradni. Tájékozódási zavarok nélkül olvasni.
Javítja: Szellemi frissesség, szimmetrikus csípők, fej egyenesen (oldalra), fej tartása (elöl-hátul), szemek nyitottsága, földelés, az egész test koordinációja. Hiperaktv viselkedést nyugtatja (fókusz).

Energia ásítás
Gyakorlat: 2 ujjal az arccsontot fogjuk meg, beszívjuk a levegőt. Ezt kétszer-háromszor megismételjük egymás után.

Gondolkodó sapka
Gyakorlat:
A fül peremét kell az ujjainkkal kiegyenesíteni, felülről lefelé ötször, hatszor. Azután a fül mögött összecsípjük a bőrt, körkörösen lefelé masszírozzuk.


Középvonal keresztező gyakorlatok:

A középvonal keresztező gyakorlatok alapvető feladata a keresztirányú beidegzés - jobb agyfélteke a bal oldalt, a bal agyfélteke a jobb oldalt idegzi be - helyreállítása és ezzel a szabályos irányú energiaáramlás visszaállítása. (Stresszes helyzetek esetén sokszor az energiák visszafelé kezdenek áramlani az energiavezetékekben és ennek a negatív áramlásnak a megszüntetése és a szabályos energiaáramlás visszaállítása a gyakorlatok legfontosabb célja.)”
Forrás:
http://gyogyitoharcos.hu/?modul=oldal&tartalom=1076371

Fejforgatás (elöl, oldalra, hátul)
Gyakorlat:
Lassan, gondosan. Nyitott szájjal a hátra hajtott fejnél.

Agyra gyakorolt hatása: Írás, olvasás, központosítás. Földelés. A központi idegrendszer ellazítása.
Iskolai képesség javítása: hangos olvasás, csöndben olvasás. Egyéni tanulás, beszéd és nyelvek tanulása.
Javítja: légzés, lazítás.

Hasi légzés
Gyakorlat: Kilégzéssel kezdeni, háromig számolva. Ez az idő növelhető! Belégzés, bent tartás, kilégzés.

Agyra gyakorolt hatása: Középvonali keresztezés képessége, központosítás, földelés, központi idegrendszer ellazítása, a koponyacsontok ritmikus mozgása.
Iskolai képesség javítása: Olvasás, hangos olvasás, beszéd.
Javítja: Hanghordozás és kiejtés, magasabb energiaszint, hasi légzés, hosszabb figyelmi periódus.


Nyújtógyakorlatok:

Bagoly
Gyakorlat: Egyenesen állunk. A fejünket balra fordítjuk, és a jobb kezünket behajlítva a vállunk fölé emeljük. A nyakizmokat masszírozzuk. A fej forgatásakor a levegőt beszívjuk. Ellentétes oldalon masszírozunk. Befejezéskor a fejet előre hajtjuk, és a nyakizmokat ellazítjuk.

Agyra gyakorolt hatása: Auditív középvonal keresztezése, saját hang hallása, rövid- és hosszútávú emlékezet, gondolkodás – hangtalan beszéd, szakaszos szemmozgás, hallás-látás-testmozgás integráció.
Iskolai képesség javítása: Megértés hallás után, beszéd, betűzés, számolás, számítógépes munka.
Javítja: Fej mozgékonysága, a nyakizmok erősítése és egyensúlya, a nyak ellazítása fókusz közben, központosítás, a fej nem billen oldalra, ellazult nyak, áll, váll.

Karaktiválás
Gyakorlat: Állva felemeljük mindkét kezünk a fülünk mellé. A jobb karunkat behajlítjuk és a fejünk mögött megfogjuk a könyökünk. A felemelt karunkat előre, hátra, a fülünkhöz és a fejünkhöz felváltva mozgatjuk. Közben kilégzünk. Majd karcsere.
Agyra gyakorolt hatása: Elől-hátul integráció, kifejezésteli beszéd, a rekesz tágítása, javított légzés, szem-kéz koordináció, eszközök használata.
Iskolai képesség javítása: Írás, betűzés, kreatív írás.
Javítja: Hosszabb figyelem írás közben, fókusz és koncentráció, könnyebb légzés, laza testtartás, gondolatok közlése, energia a kezekben, ujjakban.

Súlylendítés

Gyakorlat (ülve is végezhető!):
Állva a lábak egymás előtt keresztezve. A térdek nincsenek kinyújtva. Előre nyújtott karokkal, a saját súly által előre hajolunk. Belégzés, ekkor a törzs párhuzamos a talajjal. Kilégzés, egy félkört leírva forgunk előrenyújtott karral.

Agyra gyakorolt hatása: Egyensúly és koordináció érzékelése, biztonság és magabiztosság, vizuális figyelem, több energia, mélyebb légzés.
Iskolai képesség javítása: olvasottak megértése, fejben számolás, absztrakt gondolkozás.
Javítja: Önbizalom és stabilitás, biztonság és magabiztosság, önkifejezés, „földelt” tartás, laza tartás, hosszabb ülés esetén is.

Diszlexia, diszgráfia




Sokszor eszembe jut a Simpson család egyik epizódja, amikor Bart bekerül egy iskolai fejlesztőcsoportba. Itt azok a gyenge képességű gyerekek vannak, akik más módszerrel tanulják a tananyagot. Bart a végén abból az osztályból, egy olyan következtetéssel állt fel, a tanulási nehézségekre vonatkozóan, amiben megállapította, hogy azért vannak a lassú csoportban, hogy gyorsabban haladhassanak a problémáikkal, a normális osztályhoz képest...

Számomra ez egy lehetetlen küldetésnek tűnik, mégis a való életben ezt kell produkálnia egy tanulási nehézségekkel küzdő gyereknek.

A blog kezdésénél, próbáltam bemutatni a családunkat, amelyből hárman írási, olvasási, figyelemhiányos problémákkal, zavarokkal küzdünk. Nevezhetjük ezt a nevén: diszlexia, diszgráfia, figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar. Egyik probléma sem a sikeres tanulást segíti elő, főleg nem egy hagyományos, poroszos típusú oktatásban.

Amikor egy éve elkezdtük a GAPS diétát, örömmel láttam, hogy a diéta nem csak szervi problémán, autizmuson, és sok más pszichés eredetű eltérés (betegség?) állapotán képes javítani, hanem felsorolták azokat a tanulást nehezítő zavarokat (csoportokat), amelyek a mi mindennapi életünkben jelen vannak, gondot okoznak. Kíváncsian vártam, hogy lesznek-e, lehetnek-e változások a diéta hatására a fiam írási, olvasási zavarainál, nehézségeinél?

Hogy ezek az írási, és olvasási gondok kezelhetőek legyenek, korábbra kell visszamenni a fiam életében, hosszú évek történéseit kell ehhez összefoglalnom.

A fiam 3 éves korában még nem beszélt. Elkezdte az óvodát, és alig tudott néhány szót mondani, azt sem lehetett érteni. Róla el lehetett mondani, hogy a saját anyja nem éti a szavát... Szavak nélkül remekül kommunikált a világban, mindent megértett és meg tudta értetni magát. Türelmesen megvártuk az első óvodai év végét, és a középső csoport elején mi kértük az intézményt, hogy segítsenek nekünk abban, hogy az óvodába látogató, felmérést, majd később fejlesztést végző logopédus nézze meg a gyereket. Sajnos az ő problémáival, nem volt arra lehetőség, hogy óvodai keretek között fejlesztést kapjon, magán úton vittük őt szakemberhez.

A logopédus szakember a hangok megtanításával, a beszéd fejlesztésével kezdte a munkáját. Rövid úton kiderült, hogy a gyereknél diszlexia, diszgráfia problémák szintén lesznek. Elkezdődött egy más típusú fejlesztő munka, nagycsoportban már iskola előkészítő típusú foglalkozások voltak, a betűk alapjait tanulta, betűket és az olvasást. A szakember azt javasolta, hogy inkább haladjon a tanulásban előre, hogy az első osztály megkezdésekor, ne maradjon le a gyerekektől, a tananyagot könnyebben sajátítsa el, ismerje és tudja, mi a feladata. A bejegyzést a Simpson család egyik epizódjával kezdtem, amivel kapcsolatban a két történet ezen a ponton ér össze. A lassabban és nehezebben teljesítő gyereknek, előre és gyorsabban kell dolgoznia, hogy a normál ütemben haladó társai szintjén maradhasson...


Ajánló kikapcsolódásnak, a Simpson család c. sorozat tanulással, iskolai nehézségekkel foglalkozó epizódjaiból:

http://www.sorozatbarat.org/video/view/4100/A_Simpson_csalad_online_sorozat_02_evad_01_resz

http://www.sorozatbarat.tv/ugras-a-videohoz/230058/A_Simpson_csalad_online_sorozat_14_evad_03_resz

Az elő két tanévben nem jelentkeztek a lemaradás jelei, de a többiekkel való haladás iszonyú terhet rakott a gyerekre. Mindenben maximálisan, és jól akart teljesíteni, de végig problémái voltak az olvasással, és írással, így ezt a saját maga által követelt maximalizmust nem tudta a tökéletesen végrehajtani.




A saját magára rakott teher alatt, legalább annyira szenvedett, mint ennek a páncélruhának a súlyától...

Szorongott, félt az óráktól. Közben nagyon sok fejlesztő órára járt. Magánúton, hetente többször. Egy-egy tanév alatt több kilónyi fejlesztő könyvből tanult, gyakorolt.
Harmadik évben, végre kaptunk időpontot a településünkön működő Nevelési Tanácsadó Intézetben, iskolai és sokadszorra beadott logopédiai szakvélemény alapján. A vizsgálatok eredménye alapján, kaphatott néhány tárgyból írásbeli értékelés alóli felmentést. Sokan abban a tévhitben élnek, hogy annak a gyereknek mennyivel könnyebb egy tantervi követelményt teljesíteni, aki bármilyen tárgyból felmentést kap. Az órán ettől még dolgozni kell, a dolgozatot vagy meg kell írni, vagy szóban kell teljesíteni a tantárgyi követelményeket. Nem kívánom senkinek azt a szorongást, amikor olyan feladat megoldásában kell teljesítenie, eredményre és időre, amiről már előre tudja, hogy számára megugorhatatlan akadály! Az előbb már említettem a különórákat. Ez nem csak anyagilag megterhelő egy családnak, hanem időben és energiában az a gyereknek és a szülőnek egyaránt. Azon a foglalkozáson dolgozni kell, iskola, edzés után, játék és pihenés helyett! A fejlesztő szakember ad még otthon megoldandó feladatokat is, amit szintén a hétvégi pihenés terhére, vagy verseny mellett kell megcsinálni. Az iskolai fejlesztő órán szintén dolgozik a gyerek, és az ott adott otthoni gyakorló feladatokat ismét csak hétvégén van idő elvégezni.
Akkor a felmentés mellett mi ebben a könnyebbség? Ki dolgozik többet ugyanazért a tudásért, tanulmányi eredményért? Az a gyerek, aki az iskolai napköziben összedobja a leckét, és rohan játszani, vagy aki nagy erőfeszítésekkel tudja elvégezni azt, és még számtalan fejlesztésen kell részt vennie, hogy ne maradjon le a tananyagban???



Néhány fejlesztő könyv

Az alsó tagozat végén a fejlesztő szakember arra próbálja(-ta) felkészíteni a fiamat, hogy helyt tudjon állni a felső tagozat követelményei között. (Egy gyerekkel már ezt végigcsináltuk, de erről egyszer, majd egy másik bejegyzésben írok!)

Végezetül egy cikk, aminek átolvasását ajánlom azoknak, akik naponta bosszankodnak azon, hogy a gyerekük nem teszi ki a betűk ékezetit, a mondatok írásjeleit, nem tud a sorok között maradni írás közben, sorra rossz jegyeket hoz haza már alsóban...

Forrás:
http://sulihalo.hu/szulo-nagyszulo/tanulasi-zavarok-kezelese/449-diszgra

A diszgráfia a tanulási zavarok egy formája. Gyakran társul a diszlexiával. Tünetei megnyilvánulnak az íráskészség gyengeségében, valamint helyesírási hibákban.
A diszgráfia tünetei

Görcsös, sok esetben hibás a ceruzafogás. A diszgráfiás rányomja az írószert a papírra.Gyakran fölöslegesen felkapkodja a ceruzát. A vonalvezetésben egymáshoz hasonló betűket összetéveszti (v-u; a-o; b-h), ugyanazt a számára nehezebben leírható betűt különbözőképpen alakítja.

Az íráskép rendezetlen, a betűk formája szálkás, szögletes. Sokszor nem tudja a gyermek követni a füzet vonalait, hol alá, hol fölé csúszik a ceruza. A szavak egymás közötti távolsága változó. Néha majdhogynem összeérnek a szavak, máskor viszont nagy távolság van közöttük. A betűk formája ugyanolyan betűnél is különböző lehet. A sorok időnként fölfele haladnak, vagy éppen lefelé, az egész sor hullámzik.

Magasabb évfolyamon a tanuló írása annyira elnagyolt, felismerhetetlen, olvashatatlan, hogy joggal mondják rá a "macskakaparás" jelzőt.

A helyesírási hibák

o Igen gyakori, hogy a hosszú és rövid mássalhangzókat nem tudja egymástól megkülönböztetni - kettőz ott, ahol nem kellene, és rövid mássalhangzót ír ott, ahol hosszút kellene írni. Ugyanez vonatkozik a magánhangzókra is - elfelejti kitenni az ékezetet (ez a gyakoribb), vagy éppen fölöslegesen használja.

o A hagyományos írásmód (ly-j megkülönböztetése, cz, y, th, eö...) használata a tulajdon személynevekben, alkalmazása, megkülönböztetése, különösen nehéz a számára.

o Másoláskor betűnként, jobb esetben 2-3 betűnként írja le a szöveget. Írástempója ilyenkor még lassabb, mivel hol a másolandó szöveget, hol a füzetét nézi.

o Diktáláskor gondolkodnia kell a hallott betű formáján, nem mindig tudja az adott hangot azonosítani annak írott képével, nehezen idézi fel annak a betűnek az alakját, amit le kell írnia.

o A szavak végét elhagyja, belőlük betűk, szótagok maradnak ki; a mondat egy része is hiányozhat.

o Máskor viszont a leírandó szóba az előzőekben hallott szótagokat illeszti be, megfordítja a szótagokat (lemegy-elmegy).

o A szavakat nem választja el szóközökkel, összeírja azokat.

o A mondatokat, tulajdonneveket kis kezdőbetűvel kezdi.
Mind a mondatrészek között, mind a mondatok végén elmarad a központozás.

A nyelvtani műveletek megértése, megjegyzése, alkalmazása is problémát jelenthet.

Tempó. Mivel lassan dolgozik, lemarad.

Mivel kevés a gyermek sikerélménye, idegesen kezd az íráshoz, ez a további hibák oka lehet.

Diszgráfia kiértékelő táblázat

Helyesírási problémák

Hosszú-rövid magánhangzópárokat rosszul írja

Hosszú-rövid mássalhangzópárokat rosszul írja

Mondat elején nagybetűt nem ír

Tulajdonnevet kisbetűvel írja

Mondatvégi írásjelet nem, vagy nem helyesen teszi ki

Mondatközi írásjelet nem, vagy nem helyesen teszi ki

Elválasztásban hibázik

Szavak egybe- és különírása (igekötők, összetett szavak)

Hagyomány elve (j-ly)

Máshogy ejtjük – máshogy írjuk hibái

Részleges hasonulás

Teljes hasonulás

Összeolvadás

Magánhangzótörvényekben hibázik (pl szóvégi ó,ő stb)

Toldalékos törvényekben hibázik (pl val-vel,t,tt stb)

Alaki probléma, betűvezetési probléma, rendezetlen íráskép

Súlyosabb, önmagukban is diszgráfiára utaló tünetek

szóból betűkihagyás

szóba betű betoldása

következetes betűcsere

nem következetes betűcserék

szótagkihagyás szó elejéről vagy közepéről

szótag (nem toldalék) lehagyása szó végéről

duplázás illetve többszörözés

gyenge halási hasonlóság alapján értelmetlen betűhalmazokat ír

zöngés-zöngétlen pár csere

írásjelet elhagy (á-ról. é-ről stb)

kétjegyű mássalhangzóból az egyik jelet kihagyja

toldalékot a szótól különírja vagy a következő szóval egye írja

hosszabb (nem összetett szót) külön ír

súlyos tagolási gyengeség (pl de előbb kinézett = delobkinzet)

elő- vagy utánvételezés: hallja, hogy a szóban valami hosszú, de nem tudja, hogy hol

a mondatból szavakat értelemzavaróan kihagy vagy többször is leír



Az íráskészség, helyesírási készség fejlesztése

Az írás gyakorlása párhuzamosan folyik az olvasással. Sok esetben az írás-helyesírási zavarok leküzdése sokkal nehezebb feladat az olvasásnál. A diszgráfiás gyermekek írását nem lehet csak másolással korrigálni.

Képességfejlesztés: elsődleges fontosságú

finommotoros, grafomotoros, vizuo-motoros fejlesztés

akusztikus figyelem, alaktagolás, ritmus (fonémákat, szótaghatárokat nem hallja ki), fejlesztése

differenciáló képesség, emlékezet, memória fejlesztése

Fontos a diktálás, melynek sokáig nagyon egyszerű szinten kell mozognia: betűk, szótagok és rövid szavak tollbamondásával, a betűformák, kapcsolások alapos megfigyeltetésével, emlékezetbe vésésével.

Később hasznosak a képekről, eseményekről történő szó- illetve mondatalkotások, mondatbefejezések.

Beszédkészség, szókincs fejlesztésével párhuzamosan mindig le is kell írattatnunk a gyűjtött szavakat (azonos mondatrészek, szófajok gyűjtése képekről, kérdések segítségével, rokonértelmű szavak, ellentétek gyűjtése, főfogalom alá rendelések, csoportosítások).

A prognózis tekintetében vannak javuló tendenciát mutató esetek, de lehet a folyamat stagnáló, ill. időnkénti visszaeséssel is számolni kell.

2014. június 29., vasárnap

Fasírtgolyók tojás nélkül





A GAPS diétába illeszthető ételek közül, már írtam a zöldséges fasírtról, tökből készült fasírtról, melyeket nagyon szeret a fiunk.
Apa készít egy olyan fasírtgolyót, amelyhez nem használ sem tojást, sem kenyérfélét, vagy prézlit. A golyók mégis összeállnak, sütőlapon kiválóan süthetőek!

Hozzávalók:

1,5 kg darált hús

Fűszerek ízlés szerint:
Bors
Őrölt köménymag
Őrölt piros paprika

Kis fej fokhagyma, szétnyomva.

Elkészítés:
A tepsit kikenjük zsírral, a sütőt előmelegítjük. A fasírt hozzávalóit összedolgozzuk, és kicsi golyókat formázunk belőle. A kizsírozott tepsire tesszük, és sütjük.
Sütési idő, max. egy óra közepesen erős hőfokon. Sütés közben egyszer meg kell a golyókat fordítani, hogy egyenletesen átsüljenek. 


Verseny ehető, vagy ehetetlen díjakkal?




2014. júniusában egy megyei sakkversenyen, a Velencei-tó északi partján vett részt a fiam.
A II. korcsoportban indult, és a 6 fordulót, veretlenül teljesítette. Ezeken a megyei versenyeken, a csoport legjobbjai egy kupát kapnak az érmük mellé. Itt a kupa elég sajátságos minden évben, mert a település egyik cukrásza az első helyezettek részére fagylalt kelyhet, a második és harmadik helyezett részére egy-egy nagy adag fagylaltot ad ajándékba.
Így történt ez ebben az évben is, ami miatt már előre főtt a fejem, hogyan oldjuk meg? A gyerek nem ehet fagylaltot, azon még tejszínhab, díszítő cukor, benne ostyarúd...

Mondtam, egyszer kivételt teszünk, 1 gombócot abból a fagylaltból megehet. Szépen sorba állt a kis jegyével, és kiváltotta a nyeremény kelyhét. Szegény cukrász, nem győzött elnézést kérni a sorban állóktól, hogy egész évben nincsenek egyszerre ennyien a kis cukrászdájában, mint azon a napon, amikor sakkversenyt rendeznek a településükön!
A nagy tömegben, a gyerek kijött a helyiségből, és mire észrevettem, bizony a tejszínhabon keresztül ette magát, és nyakig volt a fagylaltban! Ezen a ponton kellet menteni a menthetőt és észérvekkel meggyőzni, nem ehet sajnos többet... Kértünk tölcséreket és a maradék fagylaltot szétosztottuk.

Aznap nem ez volt az egyetlen olyan díj, amit ő nyert meg, de enni nem ehetett volna belőle! A rendezők felajánlottak egy gyönyörű cukortortát (grillázstortát), amely egy sakktáblát ábrázolt, és rajta 2 figura állt.



Még meg sem kapta, már fogtam a fejem, mi legyen ennek a vége? Az a gyerek nyeri meg, aki meg sem kóstolhatja, a labda egész magasra lett dobva... A farsangon megnyert bohócos tortát, azonnal szét tudtuk a tél végén osztani az osztálytársak között, nem volt gond, hogy hazavigyük, és napokig csak nézze a gyerek, de meg sem kóstolhatja!
Az edzője javasolta, hogy vigyük be az iskolába, és egyék meg az osztálytársak, egy kicsit pedig tegyenek félre a délutáni edzésre, a sakkos társaknak. Jó ötletnek tűnt, de mire ezt eldöntöttük, jelezték az egyesületétől, hogy a nyári táborra tudnánk-e vinni belőle? Egy tortát sajnos, csak egyszer lehet megenni... Végül a táboros gyerekek sem maradtak grillázs nélkül!

A fiam első, naptári napon tartott névnapja a tábor idejére esett. A kérésnek végül eleget tettünk, mert otthon készítettem mogyorós-diós grillázst:




A házi grillázs, jobb oldalon látható a tálcán

Az osztálytársak, az edzőtársak elfogyasztották a tortát, amelynek király figurájából, a fiam evett egy kicsi darabot. A táborban pedig a többi édességgel együtt grillázs is volt a kínált édességek között!

Névnapozás sok meglepetéssel




Amióta a kisebbik fiam értelme nyiladozni kezdett, rájött, hogy neki egy hónapon belül kétszer van a naptárban névnapja! Hosszú ideig tartó, de kemény módszerekkel elérte, hogy az elsőt tartsuk meg. Milyen egy gyerek? Mihamarabb ajándékot, és bulit szeretne magának! Próbáltunk olyan észérvekkel hatni rá, minthogy nekünk szintén többször van a nevünk egy évben nyomtatva a naptárban. A nem hivatalosan tartott napon, köszöntést, kisebb ajándékokat, figyelmességeket, és meglepetéseket bárkitől szívesen elfogadunk, de tartani csak egyszer fogjuk. Akkor lesz süti, buli és egyebek...

Ebben az évben az első naptárban lévő névnap, a nyári szünet elejére esett. A gyerek aznap megfordult nálam az irodában, a sakkedzésen, valamint délután a sakktáborban. Az ő napja volt, így kb. 40-45 emberre sütöttem, vagy készítettem édességet. A legjobban a "sakkszelet" sikerült, amire azt mondta a fiam:
-          Anya, ha ebből jó párat egymás mellé teszünk, akkor ezen sakkozni is lehet!!!


 Készült gyerekbarát kakaós-kókuszos golyó, grillázs, vaníliás muffin, marcipánnal és áfonyával díszítve, csokis muffin ...


... és "sakkszelet"


Ezek voltak a kínálgatós sütemények, de a GAPS diéta szerint, neki szintén sütöttem egy süteményt, ami hasonlított a hagyományos sakkszelethez.

A rúdhoz mandulás és gesztenyés lapokat sütöttem. Azokat házi lekvárral ragasztottam össze, forgattam és a végén kókuszos vajkrémmel vontam be. Ez a rúd nem lett, annyira „sakkos”, mint az eredeti receptben, de akkor túl sok lekvárt kellett volna használni, amit nem szerettem volna.


Hozzávalók, és a lapok tésztájának elkészítése:

1. mandulalisztes lap:
3 tojás sárgáját, 5 dkg vajat, csipetnyi szódabikarbónát, 2 nagy evőkanál mézet, 5 evőkanál mandulalisztet összekevertem. A tojások sárgáját kemény habbá vertem és a masszához forgattam. Én egy sűrűbb állagú tésztát szerettem volna készíteni, amikor úgy érzem, hogy kell még bele a mandulalisztből pici adagonként keverek a masszához! Ennek kenhetőnek kell lennie, de nem folyósnak!
2. gesztenyelisztes lap:
A mandulalisztes lap mintájára 3 tojás sárgáját, 5 dkg vajat, csipetnyi szódabikarbónát, 2 nagy evőkanál mézet, 5 evőkanál gesztenyelisztet, egy mokkáskanálnyi karobport összekevertem. A tojások sárgáját kemény habbá vertem és a masszához forgattam.
A gesztenyelisztes laphoz, azért adtam karobport, hogy sötétebb legyen (színeztem)!

A lapok összeragasztásához házi, folyékony lekvárt használtam

Bevonáshoz vajkrém:
10 dkg vaj
Kókuszreszelék
Díszítéshez mandulaforgács


Elkészítés:
A kétféle lapot egy tepsiben sütöttem meg, a krémes masszákat egy alufóliával kettéválasztottam.


Sülés után, a kihűlt lapokat egymásra helyeztem, az alsót lekvárral megkentem.


Kb. egy óra után a lapokat középen kettévágtam, és az alsó réteg tetejét lekentem lekvárral, erre tettem a másik felet.

Újabb egy óra után, ezt a 4 rétegű süteményt újra feleztem, és ellentétes irányba forgatva, újra lekvárral összeragasztottam. Ezt lehetne még 4-4 kockáig forgatva folytatni! Az egész rudat alufóliába csomagolva, egy éjszakán át pihentettem. Másnap a kikevert, kókuszos vajkrémmel bevontam. Ezt a vajkrémet azért nem ízesítettem mézzel, mert nagyon sok a lekvár a rétegek között, ami túlságosan édessé teszi ezt a süteményt! A vajkrémet mandulaforgáccsal díszítettem, hűtve szeleteltem.



 Sakkszelet GAPS diéta szerint készítve

Trópusi gyümölcsleves




A nyári szünet elején otthon voltunk a gyerekekkel, és szerettem volna egy könnyű, és hideg levest készíteni ebédre.

Elég furcsa hozzávalók álltak rendelkezésre. Nagyon hosszan elnyúlt ebben az évben az eperszezon, így még rendszeresen tudtunk belőle venni a piacon. Hazautazott a gyerekek nagynénje, tőle - az egyéb finomságok mellett - ajándékba kaptunk mangót, és ananászt. A mangó sajnos eléggé túlérett volt, emiatt nem csemegéztünk belőle, de a főzendő levesben nagyon jól fel lehetett használni.

Korábban egy étteremben vacsoráztunk, ahol főztek paleolit ételeket is. Nagyon megörültünk, az étlapot olvasva egy mandulaforgácsos málnalevesnek. Sajnos a leves nagyon híg volt, és érdekesebb ízű is lehetett volna, a paleo szabályok szerint nem tartalmazott tejet, vagy sűrítőanyagot. Nem biztos, hogy máskor meg szeretném ezt kóstolni... nagyon vízízű volt! A vizes íz eszembe juttatta a Bor, mámor, Provence c. film egyik fő szálát, miszerint a megörökölt birtokon termelt szőlő borát, mindenki nagyon utálta. Ennél nagyobb bűnt vörösborral, csak a Dédnagymamám tudott elkövetni. A saját vörösborukból minden nap ivott egy pohárral, de hogyan?! Felvizezve és megcukrozva!!! Ennél jobban bort meggyalázni nem lehet, és a vízízű málnalevest sem...

Én az otthon található gyümölcsökből készítettem el, a trópusi hűtött levest.

Hozzávalók:
Eper, mangó, ananász (mosva, kockázva)
2 dl biotej, méz ízesítésre, némi fahéjpor

Elkészítés:
A megmosott, kockázott epret és mangót, annyi vízben feltettem főni, ami éppen ellepte. Fahéjjal ízesítettem, forrás előtt beletettem a mézet, hogy feloldódjon. Forrás után félrehúztam, beleöntöttem a tejet, ismét forrásig melegítettem, majd az egész levest edényestől lehűtöttem. Botmixerrel összeturmixoltam.
Nem használtam semmilyen habarást, vagy sűrítést, mert a mangó magában sűrűvé, pépessé tette a leves krémes levét!
Tálalásnál ananász "kockákkal" díszítettem.


 
Az ebédet, ezzel a fogással kezdtük...


Befőzés sztíviával




 

Júniusban a nagyszülőktől, több alkalommal kaptunk nagyobb mennyiségű meggyet, melyet a kertjükben szedtek. Az elég nagy mennyiség alatt azt értem, hogy sem nyersen, levesben, kompótnak, vagy süteményben nem tudtuk volna elhasználni. Első alkalommal dzsemet főztem belőle, cukorral.

 

Gyermekkoromban még szalicilt használtak a szüleink, nagyszüleink a befőttek, lekvárok tartósítására. A szalicil port, befőzéskor az üvegbe töltés előtt kellett használni, vagy az üvegbe töltés után a lekvár, befőtt, savanyúság tetejére szórni. Egy biztos, főzni nem volt szabad. Minőségét korlátlan ideig megőrizte, és kb. 98% szalicilsav-tartalmú volt ez a tartósítószer. Mikor az üvegek lezárásra kerültek, mindenki más praktikát követett. Az üveget fejtetőre fordították, vagy dunsztoltak, de minden eljárás célja az volt, hogy az üvegben lévő forró töltelék hője, a levegőben, az üvegben maradt minden baktériumot, mikroorganizmust elpusztítson, ami később romlást okozhatott. Majd eltelt pár hónap, az üveget kibontották, a szaliciles részt le kellett szedni, azután fogyasztható volt az eltett befőtt, lekvár, dzsem.

 

Hazánkban a szalicilt, a kiskereskedelmi forgalomból Uniós előírások miatt 2012-ben vonták ki, ezt megelőzően - jóval korábban -, már az élelmiszeripar sem használhatta. Jó néhányan értelmetlenül álltak a tény előtt, hogy dzsemfixeket, vagy más tartósítószereket kell használniuk. Azt sem tudták, mit kezdjenek ezekkel? Sokan határozottan kiálltak pró és kontra a szalicil mellett, vagy épp ellene. Számba vették milyen egészségre káros hatásai vannak, vagy ezzel szemben megvédték. Az tény, hogy 2014-ben orvos szájából már elhangzott, hogy a tartósítószerek között, még mindig a szalicil a legjobb... egy biztos, boltban már kapni nem lehet.

 

 



Szalicil, anno a nagyszüleink, szüleink idejében... 

 

„A szalicil igen erős csíraölő hatású készítmény, amely hosszú időn át és kiválóan akadályozza meg a befőttek, savanyúságok penészedését, rothadását, erjedését. Nem véletlenül futott be akkora karriert anyáink, nagyanyáink korában. Csak az a baj, hogy megterheli a szervezetet, főként a gyomrot, emellett kiütést, köhögést, hasmenést, allergiás tüneteket okozhat, amire a gyerekek és az asztmában szenvedők különösen is érzékenyek.

Szalicilsav. A fűzfáról (latinul Salix) nevezték el, melynek kérgében található. Több gyógyszer alapanyaga, közülük legismertebb az aszpirin, azaz acetil-szalicilsav.”

 

Forrás:

http://www.szabadfold.hu/cikk?12810

 

Második alkalommal egy kevésbé cukros dzsem variációt próbáltam elkészíteni. Gondolva arra, hogy jövő tavasszal a diétának abba a szakaszába lépünk, amikor az addig tiltott élelmiszereket egyesével fogjuk visszavezetni a gyerek étrendjébe. Viszont ezt a dzsemet, minél kevesebb cukorral és tartósítószer nélkül szerettem volna elkészíteni. Az egyik márka újdonsága egy befőzőcukor, amely sztíviát tartalmaz. Természetesen cukrot is (mert a hozzávalóknál ezt sorolják fel elsőnek), de a cukor egy részét a természetes édesítőszerként ismert sztívia növény kivonatával helyettesítik.

 

 

 

 ... 2014-ben ezekkel főzünk be.

 

Mikor elkezdtem használni ezt a befőzőcukrot, az Amerikai botrány (American Hustle) c. film mikrósütős jelenete jutott az eszembe. A főszereplő férj, 1978-ban a polgármestertől kapott egy ilyen sütőt, azzal a szigorú kikötéssel, hogy fémet nem lehet benne használni! A felesége Rosalyn Rosenfeld úgy gondolta, hogy majd ő megmutatja, és bebizonyítja, neki nem lehet megparancsolni, miszerint nem készíthet benne ételt fémes edényben. A film jelenetében hozta az alufóliával letakart, fém sütőedényt, és a mikró egy percen belül lángolt... de ők kéznél már tele porral oltót nem találtak, mert mindig sikerült valamit felgyújtani.

Miért volt ez az érzés? A GAPS diéta szerint próbálok valamit elkészíteni, de van benne cukor, egy olyan növény, ami igaz nincs a tiltott ételek listáján, de ajánlást sem olvastam róla... a paleolit diéta viszont használja.


Valójában mi a sztívia?

„A jázminpakóca (Stevia rebaudiana) más nevén sztívia (stevia), édesfű vagy édes levél a őszirózsafélék családjába tartozó évelő növény, mely Dél-Amerikában őshonos és édes leveléről nevezetes fűszer és gyógynövény.”
„A dél-amerikai indiánok már évszázadokkal korábban felfedezték a növényt, mint édesítőszert és gyógyászatban is alkalmazták. Levelei 30-szor édesebbek a répacukornál, kivonatai pedig akár 300-szor is édesebbek nála. Európába először az 1800-as években került, szélesebb elterjedése a második világháború cukorhiányának köszönhető. Levelében megtalálható ásványi anyagok a cézium, a magnézium, a kálium, a foszfor, a cink, a vas, a kobalt, és a mangán. Tartalmaz P, A, E, C vitamint, béta-karotint, nikotinsavat, egyedülálló illóolajokat, aminosavakat és pektineket.

„2011 novemberében az Európai Unió engedélyezte a növény édesítőszerként való használatát, a rendelet 2011 decemberében lépett érvénybe.”

„A levelét, illetve az abból kinyerhető és az édes ízért felelős szteviozidokat sokfelé édesítőszerként használják, ízhatása azonos tömegű cukorénál mintegy 300-szor erősebb, lassabban alakul ki és tovább tart. Nagyobb mennyiségben fogyasztva kesernyés utóíz alakul ki, amely az édesgyökérre emlékezetet. A világ különböző részein ételek és italok édesítésére használják és főzésre is alkalmas, mert a hatóanyaga nem bomlik le a melegítéstől. Fogyasztása esetén nem jelentkezik fogszuvasodás, melyet az ázsiai több évtizedes használat alatt külön vizsgáltak
Intenzív édes íze alkalmassá teszi alacsony szénhidrát-bevitelű étrendekben édesítésre. Egyes tüneteket, mint amilyen az elhízás, a cukorbetegség, az allergia, az érelmeszesedés, vagy a magas vérnyomás, előnyösen befolyásolhat. A vércukorszintre nincs hatása, sőt még kissé növeli is a glükóztoleranciát, ezért cukorbetegek számára is használható. Meggátolja sok káros baktérium és vírus szaporodását, így hatékonyan alkalmazható megfázás, influenza és szájfertőzés ellen.
Jótékony hatása révén javítja a szövetek oxigénellátását, normalizálja az anyagcserét és a fermentációs rendszerek működését, csökkenti a vér koleszterinszintjét, segít a vashiányos állapotokban, biztosítja az immunomodulációs, stresszellenes, májvédő és gyulladásgátló hatásokat, visszaállítja az érrendszer periférikus mikrokeringését, semlegesíti és eltávolítja a szervezetünkben felhalmozott méreganyagokat a radionukleidokat is. Táplálja az endokrin rendszert, serkenti az inzulintermelést, helyreállítja a vércukorszintet, stabilizálja a vérnyomást és serkenti a vizelet-kiválasztási rendszer működését.
Forrás:


A dzsemet elkészítettem a megmosott, és kimagozott meggyből. A befőzőcukorral, és minimális mennyiségű cukorral egy lábasban összekevertem a gyümölcsöt, sűrű kavarás mellett felforraltam és forrás után még 3 percig zubogva forraltam. Az előkészített üvegekbe töltöttem, lezártam, dunsztoltam.

 


 Dzsemek sztíviás befőzőcukorral készítve