Egy diétát sok okból választhat az ember, orvosi javaslatra,
valamilyen ételallergia miatt, meggyőződésből egy életmód váltás részeként,
önként, mert azt gondolja, hogy ez javíthat az életminőségén, közérzetén.
Egy évvel korábban a fiunknak - szülői döntés alapján, bár
orvosi javaslatra -, mi önként választottuk a GAPS diéta szerinti étkezés
bevezetését, és betartását. Sokszor írtam arról, mennyi segítséget, megértést
kaptunk a környezetünktől, az iskolai közösségben, a családban és ismerősöktől.
Nagyon sok plusz energiát követel tőlünk szülőktől, hogy a napi étkezések,
iskolában, sportrendezvényeken, kirándulásokon, utazásoknál a diéta szabályai
szerint készüljenek. Nekünk ez sok energia, és idő, de a fiunknak pedig az
önfegyelem betartása még nagyobb erőfeszítés. Becsületére legyen mondva, ezzel
első perctől nem volt probléma. Nagyon hamar megtanulta, melyek a fogyasztható,
és melyek a kerülendő ételek.
Viszont az nem lenne igaz (sőt képmutatás), ha azt
állítanám, néha nem csúszik néhány apró bűnözés ebbe az étrendbe. Nem a gyerek
miatt, mert nem is kér olyan dolgokat, amelyeket nem ehet meg, hanem inkább
miattunk, szülők, vagy a környezete miatt.
Korábban szintén említettem, hogy mit váltunk ki a diéta
betartásával. A fennálló fejfájásra semmi szervi okra, betegségre vonatkozó
diagnózist nem tudtak megállapítani, a hónapokig tartó vizsgálatokkal egyik
kórházban, vagy szakrendelésen sem. Több hónapos gyógyszerszedés után tértünk
át az autogén tréning végzésére, és kezdtük el a diéta szerinti étrendet. Ez a
két utóbbi próbálkozásunk nagyon bevált, mert egy csodálatos fejfájásmentes
nyár következett. Egy 2 évig tartó folyamatban vagyunk benne, ami egy próba,
hogy javítsunk a gyerek életminőségén, de szervileg nem indokolja semmi ennek a
szigornak a betartását...
Ahogy teltek a hónapok, a gyereknek nagyon sok íz és étel
hiányzott. Nem mondta soha, talán csak a sós és kelt tészták miatt
panaszkodott, hogy tudok-e hasonlót sütni a felhasználható lisztekből és
alapanyagokból, de tudomásul vette a nemet. Talán egyszer kért kiflit, amit egy
reggel fogyasztott el vajjal. Kérdeztem tőle, ízlett-e a kifli, amit hosszú
hónapok óta nem evett? Mondta, furcsa az állaga, mert nagyon rágós volt... Elszokott
az ilyen lisztes péksüteményektől.
Ősztől egyre több helyen voltunk látogatóban, ahol mindig
megkérdezték, hogy diéta szerint mit lehet és mit nem, de emellett egyéb,
mindenki számára fogyasztható ételekkel vártak még bennünket. Ezeken a
látogatásokon jó néhány alkalommal hagytuk a fiunkat megkóstolni egy-két
finomságot, édességet, krémet vagy sós rudat.
Természetesen nem nagy mennyiségben, ez tényleg kóstolás
volt. A legnehezebb dolgunk anyunál volt. Ő évek óta beteg, és sajnos az
állapota egyre rosszabb lesz. Az unokáit nagyon szereti, és mivel elég ritkán
láthatja őket, megpróbál nekik kedveskedni valami finomsággal. Tudja, hogy diétát
tartunk, de ahogy telik az idő, és egyre súlyosabb a betegsége, nem emlékszik
rá, mit lehet, és mit nem lehet megenni.
Sülnek a palacsinták, a meggyes lepények és a nagymama
annyira készül, szeretettel adja ezeket. Mert abban csak kevés cukor van, vagy
mézzel ízesített a túró... Mi pedig hagyjuk a gyereket enni, aki nagyon jóízűen
és boldogan fogyasztja ezeket a sütiket. Mit tehetnénk, hiába liszt és cukor,
inkább félre fordítjuk a fejünket, és nyeljük befelé a könnyeinket...
Egyrészről a nagymama szeretete, állapota miatt, másrészről,
mert látjuk a gyereket, aki önfeledt boldogsággal eszi azt az ételt, amit nem
lehetne...
Hiba a rendszerben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése