„Azért kell kisgyermekkorban
memoritereket, verseket, dalokat tanulnunk, mert ezek tanulása, a technikák
elsajátítása, a kiépült agyi kapcsolatok, később a felnőttkorban segítik a
tanulásunkat, akkor teszik könnyebbé és gyorsabbá az új információk
elsajátítását.”
A fenti megállapítások az 1990-es évek elején, egy klinikai
szakpszichológus előadásán hangzottak el. Azóta eltelt közel negyed évszázad, lehet
a fenti állítást sok tanulmány megcáfolta, a kutatások más irányt vettek. Egy
biztos, azóta sokkal jobban felgyorsult a világunk, és felnőttkorban
folyamatosan képeznünk kell magunkat, elavulnak korábbi ismereteink, újabb
programok, számítástechnikai eszközök jelennek meg, szakmát kell váltanunk,
nyitni kell új információk, helyzetek felé, amit mind meg kell tanulnunk, megismernünk,
el kell sajátítanunk és legfőképpen a napi életben használnunk, alkalmaznunk.
Míg egy gyermek, idáig eljut, nagyon hosszú utat tesz meg. Születésétől
kezdve tanul a környezetétől, dolgokat sajátít el, ami az élet első éveiben ösztönös
tanulás, irányítottá és tudatossá az óvodai, iskolai évektől válik. Gondoljunk
arra, mikor egy védőnő a gyerek 5. éves iskolaérettségi vizsgálatát végzi,
milyen ismereteket kérdez tőle, a világról, a testéről? Ezeket nem lehet csupán
megfigyeléssel elsajátítani, meg kell tanulni!
„Azt a tudásanyagot tanuljuk meg,
amire emlékszünk. Ha nem emlékszünk rá, akkor nem tanultuk meg!”
A fenti gondolat szintén az említett szakembertől hangzott el. Egy
gyerek biztos nem fog olyan ismeretekkel rendelkezni, hogy létezik hosszú-,
vagy rövidtávú memóriája. Mi az a bevésődési szakasz, mik a neuronok, miért
kell egy tanulási fázis után pihenni, miért könnyebb egyes tantárgyakat írva,
vagy szóban megtanulni, miért kell írásban gyakorolni? Ezt hosszan lehetne
folytatni, rajtam kívül, sokan még több példát tudnának erre hozni...
Egy biztos, mikor a gyermek iskolába kerül, a tananyagról, annak
ismeretéről, elsajátításáról: a tudásáról számot kell adnia, szóban vagy
írásban, az intézmény méri a teljesítményét. Már alsó tagozatban magas
követelményi szinteknek kell a diákoknak megfelelni, ezután a felső tagozat,
vagy bármelyik nyolcosztályos gimnázium újabb, és más típusú követelményi
szintet támaszt feléjük, Azután jön a középiskola, ahol sajnos még mindig sok
oktatási intézményben jelenség az, hogy amelyik gyerek ötös-négyes érdemjeggyel
érkezett, az lecsúszik közepes szintre, aki közepes szinttel került be, az
pedig bukik, esetleg több tárgyból bukik! Sokan boncolgatták ezt a problémát a
környezetemben, nekem (mondom ezt pályaelhagyó műszaki pedagógusként) szintén
volt hasonló élethelyzetben részem.
Itt két iskolatípuson belüli váltást hoztam példának. Nem biztos, hogy a
tananyag ennyivel nehezebb, vagy mennyiségben sokkal több, hanem sok esetben, egyszerűen
a gyerekeknek nem megfelelőek a tanulást segítő technikái. Nem tudja az idejét
beosztani, kamaszodik, más élethelyzetek, a saját teste, pszichéje és annak
változásai kötik le az energiáit...
Én abban a kivételezett helyzetben voltam pedagógusként, hogy a
középfokú oktatási intézmény - amelyben akkor dolgoztam -, programjába vette a
Tanulás tanulása c. tantárgyat. Volt hozzá tankönyv, a diákok hasznos
információkat, ismereteket kaphattak, ami segített a napi tanulásukban, a
hatékonyabb tananyag elsajátításban, a szintvizsgák teljesítésében. Nagyon eltérő,
de hatékony technikákat ismerhettek meg, amelyek külön-külön is javítottak a
teljesítményükön, gyorsították az ismeretek befogadását, alkalmazását.
Szerencsére a fenti iskolai példa óta, sokat változott a világ. Már az
általános iskola felső tagozatában kaphatnak a gyerekek segítséget, programban
vehetnek részt, hogy a különböző, és hatékony tanulási technikákat
elsajátítsák.
Miért fontos számomra, hogy egy gyermek hatékonyan tud-e tanulni? A
kisebbik fiam most lép át az általános iskola felső tagozatába. Írási és
olvasási problémái miatt, sajnos nála szóba sem jöhetett egy nyolcosztályos
gimnázium, ahová nálunk városon belül számos, tehetséges osztály- és
iskolatársa felvételt nyert. Viszont nyitva áll előtte egy olyan lehetőség,
hogy a reáltárgyakban kitűnjön, az életében akár pénzügyi, műszaki vonalon
ezeket a képességeit kamatoztassa. Attól, hogy valaki erős matematikából, jó a
térlátása, gyorsan gondolkodik, még a humán tárgyakból szintet kell
teljesítenie, majd egy középiskolai felvételijét eredményesen kell
teljesítenie.
Nem kis feladat, egy tanulási nehézségekkel küzdő gyereket, önálló
tanulásra megtanítani, hogyan értse meg a tananyagot, ezt minél kevesebb idő
alatt, és legjobb hatékonysággal. Itt jön a képbe a szülő - az iskola, a fejlesztő
szakember, stb. -, hogy veszi-e a fáradságot, ha egyáltalán rendelkezik olyan
technikával, amivel már előre felkészíti a gyereket, az új típusú
számonkérésre, a megváltozott tananyagi követelményekre? Én határozottan
állíthatom, hogy nagyon sokat köszönhetünk a fiam alsós tanító nénijének, aki
tudatosan készítette fel az osztályát a felső tagozatos követelményekre. Így a
gyerekek nem a mélyvízben találják magukat, bár úszni kitűnően tudnának benne,
hiszen egy MOB támogatott úszó- és egyéb sportot űző osztályról beszélünk, de
egy történelem, vagy biológia tananyag / lecke sikeres elsajátítása, mégsem az
uszodai mélyvíz kategóriája...
Hogy visszakanyarodjak a bejegyzés kezdő idézetére, miért fontos még az
iskola keretein belül elsajátítani a tanulás tanulását, képesnek lenni az
önálló tanulásra, miért kellene az oktatási intézményeknek nagy súlyt fektetni
a tanulás tanítására (?) - felgyorsult világunkban, ennek valóban felnőtt
korunkban leszünk nyertesei (nem csak mi, hanem szűkebb és tágabb környezetünk).
Erre idézem, egy Vass Vilmossal készült interjú néhány gondolatát.
A tanulás tanítása
– Hatékony önálló tanulás cikk (részlet)
„Ne feledkezzünk
meg az attitűdökről sem, amelyek magukban foglalják a karriercélokat, a
tudásvágyat, és azt is, hogy folyamatosan meg akarom újítani a tudásomat. Nota
bene a saját tudásom irányításáról van szó: egyfajta önszabályozó tanulásról és
ennek a megszervezéséről. Ez már nem az a tanításközpontú paradigma*, amelyben
a pedagógus megmondta és megszervezte, hogy én mit tanuljak, és azt hogyan
tegyem. Ellenkezőleg: nekem kell motiváltnak lennem arra, hogy egész életemben
tanuljak, tanulni akarjak.
Pontosan tudnom
kell azt, hogy miben vagyok jó, miben kell fejlődnöm, rendszeresen reflektálnom
a saját tanulásomra, mert csak így tudom nyomon követni a fejlődésemet.”
*paradigma
jelentése: Minta, összehasonlításra alkalmazott példa.
Ennyire okosak, azért nem leszünk a felnőttkori tanulástól...
Kristálykoponya, British Museum
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése