Már az év elején
abban kellett döntenünk, melyek lesznek azok az országos sakkversenyek, és
táborok, amire szabadságot tudunk kivenni, mert a fiam diétáját másként nem
tudjuk tartani. Hosszú ideg azt gondoltuk, hogy Szántódon emiatt a nyári,
meghívásos 5 napos sakktáboron sem tud részt venni.
5 nap nagyon hosszú
idő ahhoz, hogy a GAPS diéta szerint csomagoljunk élelmet, elkészítsük a napi
menüt, ne romoljon meg a gyümölcs, vagy menjen tönkre a megsütött sütemény...
Szerencsénkre az
egyik ismerős sakkos család, a segítségünkre sietett. Nem túl messze a
tábortól, van nyaralójuk, ami több épületből áll, így kényelmesen eltölthettünk
egy hetet, a fiunk pedig napi bejárással eljutott a táborba.
A korai reggelit
együtt fogyasztottuk, ami elég bőséges és változatos volt, hiszen ebédig
folyamatosan csoportfoglalkozások voltak, a gyerekek dolgoztak, csak néhány
perces szünetet kaptak a mosdóba elmenni.
Naponta vittük őt
autóval, és több csomaggal, amiben a diéta szerinti ebéd, délutáni szünetre
nassolni való, és a vacsora volt összekészítve. Nekünk már előző nap át kellett
gondolnunk, mit készítsünk el, mert melegítési lehetőség nem állt
rendelkezésre, a mikrohullámú sütő használatát pedig a diéta nem támogatja.
Mivel
a fiam bejárós volt, az edzője szobájába vittük fel a napi étkezésekre
készített fogásokat, csomagolt dobozkákat. Onnan kapta meg az étkezések
idejére, az el nem fogyasztott ételeket pedig visszazárva eltette vacsoráig,
vagy maradékként hazakerültek.
Ebédre
készült pl. hideg gyümölcsleves, pácolt húsból pulykasült, fasírt, hal, sült húsok
szeletben, párolt borsó, zöld saláták, kicsi muffinok mandula lisztből, bio
eperlekváros kavart sütemény, banános gesztenyelisztes sütemény, és
csomagoltunk gyümölcsöket, kockázva görögdinnyét. Került még a csomagba
szárított gyümölcs, zöld tea, bio gyümölcslé.
Ezt
nem hosszú így felsorolni, de elkészíteni, és elcsomagolni, annál időigényesebb
tevékenység. Reggel fél 7-kor már a konyhában álltam, készítettem elő a
reggelit, csomagoltam az előző nap megfőzött és megsütött ebéd- és vacsora fogásokat, a nassolni valókat, desszerteket. Este 10 előtt
értünk vissza a szállásunkra, ekkor tudtam a gyereknek egy meleg fogást adni,
pl. marhapörköltet, hogy valami meleget is fogyasszon. Míg ő az evés után
zuhanyzott, én még csomagoltam ki a táskáit, fagyasztóba tettem az jégakkukat,
mosogattam és raktam el a dolgokat. Ez kb. fél 11-ig eltartott, és másnap újra
korán kellett kelni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése