A felső tagozatot úgy kezdte
el a fiam, hogy azt sem tudtuk, hol fog ebédelni? Sőt azt sem, hogyan néz ki az
osztályfőnöke, hol kell első reggel gyülekezni, mikor lesz a tanévnyitó. Végül
is a XXI. században, ez csupán egy honlap programozás, vagy információ feltétel
lett volna... Végül a gyerek nem késte le a tanévnyitót, megtalálta a termet,
de nem én voltam az egyedüli szülő, aki a következő mondattal indította aznap
reggel iskolába a gyerekét:
- Fiam, legyél kreatív,
találd fel magad!!! Az épületben nem veszhetsz el!
Aznapra semmit nem
csomagoltam ebédre a gyereknek, arra számítottam - elég számító módon -, hogy
délben hazaengedik őket. Azt tudtam más szülőktől, hogy az ő gyerekeik
ebédfizetésnél kaptak ebédjegyet. Én ebben a tanévben már nem is próbálkoztam azzal,
hogy ebédet fizessek be a gyereknek!
Az osztálytársai sem az
iskolai ebédlőben ebédelhetnek, hanem egy néhány utcányira lévő étteremben. A
fiamnak előző tanévben innen szállították ki az iskolába, az általam megrendelt
ebédet, amit az osztályteremben ehetett meg. Felső tagozatban már nincs olyan terem,
ami szóba jöhetne. Így első héten segítséget kértünk az iskolától,
szállíthatnak-e ki ételt, hol eheti meg, mit tehetünk? Egy folyosón dobozból
ebédelni, nem a legjobb megoldás...
Az iskola javaslata alapján,
végül megoldódott a helyzet. Továbbra is interneten rendelünk, de a fiam abban
az étteremben eheti meg az ételt, ahol az osztálytársai. Ez nagyon jó megoldás,
együtt mennek ebédelni, meleg az étel és ellenőrzött körülmények között
fogyaszthatja el!
Ősz van...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése