Ebben a tanévben, a fiamnak utoljára volt klasszikus
farsangi ünnepsége. Elég nagy meccseink voltak, hogy milyen jelmezt viseljen? A
gyerek beérte volna azzal, hogy a Harry Potter hatására, egyszerűen dementornak
öltözzön. Elég sötét ötlet… Mondtuk, talán tegyen le róla, ha a jelmeze miatt
nem akarja azt, hogy a farsangi buli másnapján becsöngessen hozzánk valamelyik
gyermekvédelmi szervezet, és elvigyenek bennünket kiskorú veszélyeztetéséért!
Végül megegyeztünk egy Frédi jelmezben, amihez kb. fél évig
növesztettük a fiam haját. A növesztés ment magától, a jelmez elkészítése már
nem volt olyan egyszerű. Nem győztem kapkodni a fejem, jé már február van, és
itt a farsang. Az iskolai farsangi program előtt 2 héttel, végre megvettem a
jelmezhez szükséges anyagokat. A nagy nap előtt, pedig 2 nappal hozzáfogtam
megvarrni. Azért ilyen hamar, mert egy délutánt, és éjszakát hagytam arra a süteménykészítésre,
amit az osztálybüféhez vittünk.
A jelmezt, varrógép hiányában kézzel varrtam. Géppel másfél
óra alatt készen lettem volna, szabással együtt, de így egy délutánom és egy
fél éjszakám ment rá időben. Hiába kézzel varrtam, még sem lett egy haute couture
darab, pedig azok is így készülnek Párizsban...
A nem dementor jelmezben...
Két féle süteményt sütöttem, a jelmezes felvonulás utáni „after
partyra”. Az egyik, egy diéta szerinti kókuszos muffin volt, a másik az
osztálytársaknak tarka-barka szelet. Nagyon sok sütemény került a büféasztalra,
a srácok betegre ették magukat mindenből, de rengeteg süti maradt. Senki nem
akarta hazavinni a sajátját, így szétosztogattuk, vagy az eltarthatóakat
elrakták a srácoknak, a következő hétre. A saját tarka-barka sütink a puding
miatt, nem volt eltartható, így lelkesen osztogattam. Vagyis csak szerettem
volna osztogatni!
Ugyanis előtte már egy csokoládétortával tettem ugyanezt. Az
osztály, egyik nagyon rendes, és cukrász végzettségű anyukája, a tombola
fődíjának egy tortát ajánlott fel. Ki nyerte meg a tortát (?), hát a fiam!
Először a gyerek feltartott karokkal, és páros lábbal ugrált örömében. Azután
kicsit alábbhagyott az öröme, mert rájött, hogy ő ebből a tortából egy falatot
sem ehet. Ilyenkor kell nagyon határozottnak lenni, és jönni a mentő ötlettel.
Ha hazavisszük a tortát, akkor azt ki enné meg? A férjem a benne lévő liszt
miatt nem eheti meg, a nagytesó kollégiumban van, a kicsinek diéta szerint
tilos, én nem szeretem. Így felajánlottuk, hogy az osztályban együtt egyék meg
a gyerekek, és azok a szülők, akik kérnek belőle.
Muffinok mandulaforgáccsal
Egy ilyen felvezetés után kellett, valahogy megszabadulni
azoktól a sütiktől, amelyeket nem akartunk hazavinni. Első körben nem kérte
senki. Eszembe jutott, hogy szórtam ezekre színes cukrokat, és korábban mit
mondott a nagyobbik fiam? Éles kanyar az osztály apukái felé, akiket
megkérdeztem, hogy kérnek-e belőle?
Természetesen nem kértek. Akkor elmeséltem nekik, hogy a
nagyobbik fiam szerint, mikor ezt a cukrot teszem a sütire díszítésnek,
szerinte olyan, mintha Holland varázssüti lenne, a zöld izé a tetején, tisztára
úgy néz ki, mint valami cannabis-származék! Azután nagy röhögés, megkérdeztem,
hogy így sem kértek? Azonnal vettek egyet-egyet a tálcáról, és ebből az a
tanulság, mindent el lehet adni, csak a célt, egy másik oldalról kell
megközelíteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése