Amióta a kisebbik fiam értelme nyiladozni kezdett, rájött,
hogy neki egy hónapon belül kétszer van a naptárban névnapja! Hosszú ideig
tartó, de kemény módszerekkel elérte, hogy az elsőt tartsuk meg. Milyen egy
gyerek? Mihamarabb ajándékot, és bulit szeretne magának! Próbáltunk olyan
észérvekkel hatni rá, minthogy nekünk szintén többször van a nevünk egy évben
nyomtatva a naptárban. A nem hivatalosan tartott napon, köszöntést, kisebb
ajándékokat, figyelmességeket, és meglepetéseket bárkitől szívesen elfogadunk,
de tartani csak egyszer fogjuk. Akkor lesz süti, buli és egyebek...
Ebben az évben az első naptárban lévő névnap, a nyári szünet
elejére esett. A gyerek aznap megfordult nálam az irodában, a sakkedzésen,
valamint délután a sakktáborban. Az ő napja volt, így kb. 40-45 emberre sütöttem,
vagy készítettem édességet. A legjobban a "sakkszelet" sikerült, amire azt mondta
a fiam:
-
Anya, ha ebből jó párat egymás mellé teszünk, akkor
ezen sakkozni is lehet!!!
... és "sakkszelet"
Ezek voltak a kínálgatós sütemények, de a GAPS diéta szerint,
neki szintén sütöttem egy süteményt, ami hasonlított a hagyományos sakkszelethez.
A rúdhoz mandulás és gesztenyés lapokat sütöttem. Azokat
házi lekvárral ragasztottam össze, forgattam és a végén kókuszos vajkrémmel
vontam be. Ez a rúd nem lett, annyira „sakkos”, mint az eredeti receptben, de
akkor túl sok lekvárt kellett volna használni, amit nem szerettem volna.
Hozzávalók, és a lapok tésztájának elkészítése:
1. mandulalisztes lap:
3 tojás sárgáját, 5 dkg vajat, csipetnyi szódabikarbónát, 2
nagy evőkanál mézet, 5 evőkanál mandulalisztet összekevertem. A tojások sárgáját
kemény habbá vertem és a masszához forgattam. Én egy sűrűbb állagú tésztát
szerettem volna készíteni, amikor úgy érzem, hogy kell még bele a
mandulalisztből pici adagonként keverek a masszához! Ennek kenhetőnek kell
lennie, de nem folyósnak!
2. gesztenyelisztes lap:
A mandulalisztes lap mintájára 3 tojás sárgáját, 5 dkg
vajat, csipetnyi szódabikarbónát, 2 nagy evőkanál mézet, 5 evőkanál gesztenyelisztet,
egy mokkáskanálnyi karobport összekevertem. A tojások sárgáját kemény habbá
vertem és a masszához forgattam.
A gesztenyelisztes laphoz, azért adtam karobport, hogy sötétebb
legyen (színeztem)!
A lapok összeragasztásához házi, folyékony lekvárt
használtam
Bevonáshoz vajkrém:
10 dkg vaj
Kókuszreszelék
Díszítéshez mandulaforgács
Elkészítés:
A kétféle lapot egy tepsiben sütöttem meg, a krémes
masszákat egy alufóliával kettéválasztottam.
Sülés után, a kihűlt lapokat egymásra helyeztem, az alsót
lekvárral megkentem.
Kb. egy óra után a lapokat középen kettévágtam, és az alsó
réteg tetejét lekentem lekvárral, erre tettem a másik felet.
Újabb egy óra után, ezt a 4 rétegű süteményt újra feleztem, és
ellentétes irányba forgatva, újra lekvárral összeragasztottam. Ezt lehetne még
4-4 kockáig forgatva folytatni! Az egész rudat alufóliába csomagolva, egy éjszakán át
pihentettem. Másnap a kikevert, kókuszos vajkrémmel bevontam. Ezt a vajkrémet
azért nem ízesítettem mézzel, mert nagyon sok a lekvár a rétegek között, ami
túlságosan édessé teszi ezt a süteményt! A vajkrémet mandulaforgáccsal
díszítettem, hűtve szeleteltem.
Sakkszelet GAPS diéta szerint készítve
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése