2015. április 9., csütörtök

Májkrém házilag - kacsamájból




Gyerekkoromban disznótorokon a sertésmájat, más belsőségekkel együtt hatalmas üstben főzték meg, majd a májas hurkába került ledarálva. Minden ősszel a kacsákat kukoricával tömték a nagyszüleim és szüleim, hogy az állat mája, akár a hatszorosára nőjön. A tyúkok, gyöngytyúkok máját levesben, vagy pörköltben főzték meg, de ezek méretre elég kicsik. A liba mája finom, de számomra kevésbé ízletes, mint a kacsa mája.

 „A kacsamáj a belsőségek közül kiemelkedően értékes, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag táplálék: A-, B1-, B2-, B3-, B6-, B12-, D-, H-, K-vitamin, folsav, vas, króm, foszfor, cink, réz a különböző állatok májában más-más, de jelentős arányban van jelen. Tehát nagyon tápláló és tartalmas étel, de éppen ezért érdemes vigyázni vele. A szakemberek azt tanácsolják, hogy hetente csak egyszer együnk májat, mert 10 dkg a havi A-vitamin-szükségletünknek az egyharmadát fedezi. Koleszterintartalma is igen magas. A hízott kacsamáj nagyon sok zsírt tartalmaz, 100 grammjának körülbelül a felét.”

A máj, mint állati belsőség fogyasztása, nagyon megosztja az embereket. Valaki vagy nagyon utálja, vagy nagyon szereti. Felhasználása, elkészítési módja változatos, ezek közül most én a májkrémet emelném ki.

Sajnos a boltban elég furcsa összetételű májkrémeket lehet kapni. Én valahogy sem szóját, sem guargumit, sem egyéb ételadalékot nem akarok enni. Sem baromfi krémben ipari szalonnát, sertés vagy egyéb állati hústerméket, amit egyébként sem ennék meg!
Emellett ezeknek a termékeknek, teljesen olvashatatlan betűmérettel készül a feliratozása. Vagy olyan színnel a csomagoláson, amit nem lehet látni!

Bolti májkrém - jó olvasgatást hozzá...

Apa házi májkrém receptje:

Hozzávalók:

60 dkg kacsamáj
2-3 fej vöröshagyma
1 evőkanál kacsazsír, vagy vaj
Víz - a máj alá, hogy ne égjen le
Ízlés szerint: bors és só, majoránna

A felvágott hagymát a zsiradékon megdinszteljük. Az apróra vágott májat hozzáadjuk, fűszerezzük, sózzuk és 20-30 perig fedő alatt sütjük, kevergetés mellett. Langyosra hűlés után – nem teljesen, mert akkor nem jó az állaga turmixoláshoz, mixeléshez – pl. botmixerrel pépesítjük!

Azután dobozoljuk, hűtjük vagy fagyasztjuk kicsi adagokban.

Bármilyen májból elkészíthető!


Házi májkrém kacsamájból

2015. április 5., vasárnap

Tojásfestés természetes és környezetbarát módon




Jó reggelt, jó reggelt, kedves liliomszál,
Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál.
Kerek erdőn jártam, piros tojást láttam,
Bárány húzta rengő kocsin mindjárt ide szálltam.
Nesze hát rózsavíz, gyöngyöm, gyöngyvirágom,
Hol a tojás, piros tojás, tarisznyámba várom!

                                                          Húsvéti köszöntő

Számomra nem előírás, hogy Húsvétkor bolti csokoládétojás, vagy tejbevonó masszából készült nyúl, esetleg csibe legyen az asztaldísz, vagy azzal kínálgassunk minden vendéget. 15 éve még talán, azóta több okból leszoktunk róla. Sőt próbáltuk a csokoládét ajándékozó rokonokat kérni, hogy tejbevonó masszát inkább ne is vegyenek. A gyerekek vagy nem szeretik, vagy nem ehetik meg, hónapok múlva, a végén feljavítva még némi kakaóval, valami sütemény tetején fogják a figurák végezni olvasztott máznak, vagy összetörve muffinban. Ahhoz pedig elég drágák!
Emellett felesleges kalória, nem ehette a fiam diéta alatt, vagy „szemetet” kínáljak a vendégeknek? Inkább magunk festünk otthon tojást. Míg a fiúk kicsik voltak, lehetett nyuszi bulit tartani, színezőkkel, kicsi tojástartók készítésével, kifújt tojáshéjak színezésével. Ebből már kinőttek, bár a tojásfestés hagyományát továbbra is folytatjuk.

Egy tojás az örökkévalóságnak, Afrikából...

A tojásokat nem csak boltban kapható kész festékekkel lehet díszíteni. Régen sem ezt használták, a Húsvét hétfőn tartott, locsolásra való készülésnél!
A növények bogyóit, szárított virágait, leveleit az élet számos területén fel tudjuk használni, ha környezetbarát módon szeretnénk festeni. A kamilla főzete, nem csak megfázásos, gyulladásos betegségekre jó, hanem kiválóan lehet szőke haj világosítására használni. A diófa szárított leve törve és áztatva pedig, a sötétbarna hajat színezi természetes árnyalatúra. A bodza bogyójának levével lekvárokat színeznek, a szarkaláb virágját gyapjúfonalak festésére használják, sáfránnyal régen az olyan piskótába tett tojást színezték, amely nagyon „sápadt” volt, és még hosszan sorolhatnám ezeket a növényeket.

Húsvétkor a tojásokat többféle módon lehet tálalni, díszíteni. Családunkban hagyomány a sonkalében keményre főzött tojás. A megfőtt sonka levétől a tojás nagyon finom ízt kap, kitűnő a szeletelt sonka mellé, vagy szendvicsekhez feltétnek.
Díszítésre a legkörnyezetbarátabb módszer (és népi hagyomány) a vöröshagymahéjjal történő festés. Ezután a tojás még fogyasztható, nem kell kidobni, mint a bolti színes festékektől átáztatott belsejű társait... Egy biztos, hogy ennek előző este, vagy éjjel neki kell látni, mert nagyon időigényes feladat!

Festés vöröshagymahéjjal – barna szín:

Akkora mennyiségű tojást mosok meg, ami legfeljebb a kívánt mennyiség kétszerese, de legalább a másfélszerese! Ugyanis a tojások főzésnél repedhetnek, színezésnél esetleg nem lesz szép a mintájuk. Legyen vendégvárásnál miből válogatni!
A tojásokat keményre szoktam főzni. Ha olyan tojást szeretnénk, amelyet díszítünk, de nem fogyasztjuk el, azt legalább egy órát kell főzni! Így biztos tartós marad. A kevésbé bátrak, inkább használjanak kifújt tojáshéjat, az legfeljebb törik, de nem romlik meg! A megfőtt tojásokat hagyom kihűlni, majd a repedt héjú, törötteket kiválogatom. Ezek mennek szendvicsre, vagy salátába! Nem festhetőek, mert a héj alatt már főzővíz van.

A hagymahéjakat leszedem a vöröshagymákról, és vízbe teszem, 30 percig kifőzöm. Egy barna levet kapok, amit érdemes lábasban készíteni, olyan mennyiségben és magasságban, hogy a tojásokat ellepje! Pici ecetet öntök hozzá, ez a színt fixálja, teszi tartóssá! Régen a ruhaanyagok mosásánál nem voltak színfogó kendők, a színét eresztő ruhát, szintén ecetbe áztatták a következő mosás előtt! A főzetet hagyom kihűlni!



 Az elkészült főzet, hűlés közben.
 A lábasban 1 kg hagymáról lebontott levél van. A borostyán leveleket Húsvét vasárnapjának délutánján, Zsámbékon szedtem.



 Hagymahéj lében ázó tojások.


A megfőtt tojásokra vizezett leveleket, vagy virágokat teszek, és jó szorosan nylonharisnyába csavarom (amit már kidobnék, mert darabokra vágom), a végét szorosan elkötöm! Itt az a lényeg, hogy a folyadék ne kerüljön a héj és a növény közé! Én 2015-ben borostyán levelet használtam.

A becsavart tojásokat, a hagyma levelének levében áztatom órákig. Minél tovább ázik, annál sötétebb barna színt kapunk. Én a képen lévő tojások ázása alatt kikavartam, megsütöttem egy 12-es muffin adagot, készítettem és díszítettem keksztojásokat, lement 2 adag ruhaprogram a mosógépben, mosogattam, közösségi hálón lógtam... persze vannak átfedések a cselekvésekben!
Azután eltávolítom róla a harisnyát, levelet. Akkor sikerült jól a festés, ha a héjra helyezett levél, növény lenyomata világosabb marad a barnás rétegnél. Ha szép fényes tojásokat szeretnénk, akkor a szalonnáról levágott bőr, belső zsiradékos felével kenjük át mindegyiket!




A kész tojásokat hideg helyen tároljuk!

Még egy kérdés nyitva maradt ennél a technikánál: Mit csinálunk egy-, vagy két kiló megpucolt hagymával? Miután letudjuk, a ki kezd el később sírni a hagyma felvágása közben versenyt, megfőzzük, megesszük...
Jobb esetben Húsét után hagymaleves, pörkölt és ecetes hagyma lesz az ebéd, vagy napokig hagymás tojásrántotta vár ránk reggelire!

Színezés csipkebogyó főzettel – rózsaszín

A szárított csipkebogyókból, jó erős főzetet főzök (3-4 marék bogyóból, ami erősebb, mint tea esetén). Hagyom kihűlni, és kicsi ecetet teszek hozzá a korábban említett fixálás miatt. A tojásokat megfőzöm, lehűtöm, átvizsgálom. Legalább egy éjszakára a főzetben hagyom. Majd a tálalásig, kínálásig hideg helyen tárolom.




A bogyókból készült főzet.



A főzetben ázó tojások.

2015. március 22., vasárnap

Gluténmentes receptek – sós tészták, kenyerek, betétek




Kukoricás-magvas kenyér (alaprecept: Kovácsné Oszlánczki Judit – Gluténmentes finomságok, 32. oldal)

Hozzávalók: 25 gr lenmag, 50 gr szezámmag, 475 ml meleg víz, fél csomag friss élesztő, 100 ml natúr joghurt, 450 gr kukoricaliszt, 1 teáskanál só, 1 teáskanál cukor, 51 gr útifűmaghéj, 50 ml olívaolaj

Elkészítés:

A magvakat pirítsuk meg tepsiben 180 fokon 10-12 percig. A kelesztőtálban keverjük össze a meleg vizet, élesztőt, natúr joghurtot, cukrot és a magvakat. Tegyük bele a kukoricalisztet, útifűmaghéjat, olivaolajat. Kavarjuk össze. Pihentessük, mert ekkor még nagyon ragacsos a tészta. Ha keményedik, akkor kezdjük el dagasztani, fedjük be, 30 percig kelesztjük. Sütőpapírral bélelt sütőlapra, vagy formába tesszük, bevagdaljuk, kenjük meg a tetejét olivaolajjal, majd szórjuk meg kukoricaliszttel. 200 C-on 40 perc alatt készre sütjük.



Levesgyöngy házilag (alaprecept: Kovácsné Oszlánczki Judit – Gluténmentes finomságok, 38. oldal)

Hozzávalók: 3 tojás, 15 dkg kukoricakeményítő, 2 csipet só, víz, olaj a sütéshez

Elkészítés: A tojásból, kukoricakeményítőből, sóból, és vízből lágy galuskatésztát kavarunk. Az olajat megforrósítjuk, és rátesszük a tésztát, és sűrű húzgálással beleszaggatjuk. 1-2-szer átkavarjuk, majd szűrőlapáttal papírra szedjük. Akkor igazán jó a tészta állaga, ha magától csepeg át a lyukon.



Magvas-sós kocka (alaprecept: Kovácsné Oszlánczki Judit – Gluténmentes finomságok, 42. oldal)

Hozzávalók: 35 dkg rizsliszt, 10 dkg kukoricaliszt, 115 gr burgonyephely, 1 evőkanál só, 25 dkg margarin, 2 tojássárgája, 175 gr tejföl, 1 dl tej, 1 csomag sütőpor, magvak szóráshoz (pl. lenmag), és 5 dkg a tésztába.

Elkészítés: A liszteket és a pelyhet tálba öntjük, hozzáadjuk a sütőport, a sót, a szobahőmérsékletű margarint összevágva, és elmorzsoljuk benne. A lenmag, a tejföl, tej, tojás hozzáadása után pogácsa keménységű tésztát gyúrunk belőle. Hűtőben fél – 1 órát pihentetjük. Kb. 1 cm vastagra nyújtjuk, felkockázzuk. Sütőpapírra tesszük, és a felvert tojásfehérjével megkenjük. 180 c-on 20 perc alatt pirosra sütjük.



Sajtos rúd (alaprecept: Kovácsné Oszlánczki Judit – Gluténmentes finomságok, 68. oldal)

Hozzávalók: 50 dkg kukoricaliszt, 1 evőkanál só, 25 dkg vaj, 25 dkg reszelt sajt, 2 tojás sárgája, 2,5 dl tejföl, 1 csomag sütőpor.
Tetejére: villával felvert 2 tojásfehérje, 15 dkg reszelt sajt.

Elkészítés: A lisztet és a sütőport tálba öntjük, hozzáadjuk a sót, elmorzsoljuk benne a vajat. Elvegyítjük benne a reszelt sajtot. Beleöntjük a tojássárgáját és a tejfölt. Összegyúrjuk, és pihentetjük. Akár előző este is begyúrhatjuk. A szilikonos nyújtólapot kukoricaliszttel megszórjuk, rátesszük a tésztát, és kb. 6 mm-es vastagságra kinyújtjuk. Derelyevágóval csíkokat vágunk belőle, majd 6-8 cm hosszúra meghagyva keresztbe is felvágjuk. Megkenjük tojásfehérjével, megszórjuk reszelt sajttal, majd sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk. 180 C-on kisütjük.


Gluténmentes receptek – édes tészták




Diós-áfonyás kukoricaprósza (alaprecept: Kovácsné Oszlánczki Judit – Gluténmentes finomságok, 22. oldal)

Hozzávalók: 35 dkg kukoricaliszt, 3 dl kefír, 10 dkg cukor, 1 citrom reszelt héja, 2 db tojás, 1 csomag sütőpor, 0,5 dl napraforgó olaj, 10 dkg dúrvára vágott dió, 10 dkg áfonya.

Helyettesített alapanyagok: cukor = gyümölcscukor, olaj = olvasztott vaj.

Elkészítés:
A dió és az áfonya kivételével a hozzávalókat egy tálban összedolgozzuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk a masszát. Tetejére vágott diót és aszalt áfonyát szórunk. Előmelegített sütőben 160-180 C-on, 20-25 perc alatt készre sütjük. Ha langyosra hűlt, felszeleteljük.





Cobbler – almás, narancsos

A cobbler egy kedvelt angol sütemény (ejtsd: kobler), de a kukoricalisztes változatát, holland bevándorlók készítették el az Újvilágban. Gyakorlatilag, bármilyen párolható gyümölcsből elkészíthető! Valamint nagyon kevés cukor kell a tésztába és a gyümölcsök mellé.

4-5 db hámozott, magtalan alma
6 dkg cukor
2 és fél dkg olvasztott, sótlan vaj
2 evőkanál frissen préselt/facsart narancslé

A tésztához:
35 dkg kukoricaliszt
fél teáskanál sütőpor
5 dkg sótlan, darabolt vaj
2 evőkanál cukor
1 db kissé felvert tojás
2 evőkanál tej

Elkészítés:
1. A sütőt előmelegítjük. Az almákat feldaraboljuk, egy nagy tálban elkeverjük a kristálycukorral, a vajjal, lelocsoljuk a narancslével. Alaposan forgassuk össze, hogy az almaszeleteket egyenletesen bevonja a keverék. Öntsük át egy 1,5 literes, 5 cm magas hőálló tálba, fedjük le alufóliával, és süssük 30-40 percig, amíg az alma megpuhul.
2. Amikor az almák 20 perce sülnek, kezdjünk hozzá a tészta elkészítéséhez. A lisztet egy nagy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sütőport, majd összemorzsoljuk a vajjal, amíg morzsás állagú lesz. Keverjük bele a cukrot, majd belekeverjük a tojást, és annyi tejet, amennyit felvesz, hogy sűrű, csepegős tésztát kapjunk.


3. A gyümölcsről vegyük le a fóliát, és kanalanként adagoljuk a tetejére a tésztát. Teljesen be kell fednie a gyümölcsöt. Aztán visszatesszük a sütőbe, és legalább 20 percig, a tészta átsüléséig sütjük!



Élet búzaliszt nélkül - a lisztérzékenység, gluténérzékenység




A diéta visszatápláló időszakában, először a búzalisztes ételeket kezdtük el a gyerek étrendjéhez adni. A fejfájás ettől nem jelentkezett újra, de a fiam testsúlya gyors gyarapodásnak indult. Olyan gyorsasággal azért nem rakódtak rá a kilók, mint a Mézga Család első sorozatában, mikor MZ/X, a harmincadik századi rokon küldött jó néhány bogyót, a vendégekkel kibővített vacsorára, ugyanis a szálka nélküli halászlé, hal hiányában nem készült el.


MZ/X



Ettől Aladár egy illemhely használat alatt, fénysebességgel hízni kezdett:
- Aladár, Aladár! Mi történt veled? – kérdezte az apja.
- Dagadok! – válaszolta Aladár, a szobájába menet.
- Mennyit fejlődött ez a gyerek, mióta nem láttam! – jegyezte meg az egyik vendég, mert néhány perccel előtte ment el mellettük, még vékonyan...


Mi valahogy eddig az állapotig nem akartunk eljutni, így megnéztük, milyen lehetőségeink vannak, hogy a fiam liszttel készült, sós ízű ételeket fogyaszthasson? Apa allergiás a búzalisztre, és a rozslisztre, emiatt már korábban is figyelembe kellett venni az otthon készített családi ételeknél, hogy az ezekből készült ételeket kihagyjuk a menüből vagy próbáljuk más összetevőkből, lisztekből elkészíteni. Régóta használunk kukoricalisztet, és nagyon sok ötletet fel tudtam használni a lisztérzékenyek diétájából, étrendjéből.

Agrárunió 2015. február

Mi is az a glutén?
A glutén a búza speciális fehérjéje, magyarul sikérnek hívják, a növény tárolási fehérjéi közé tartozik, az alkoholban oldódó prolaminokat nevezik így. A rozsban található hasonló fehérjét szaknyelven secalinnak, az árpában hordeinnek nevezik, azonban ezek is hasonló hatásúak cöliákiában, mint a búzaglutén.
A gluténtől lesz jó a kenyér kovásza, ez a fehérje biztosítja a jó sütési tulajdonságokat. A tészta puha, nyújtható lesz, ettől kel szép magasra a kenyér, amely azután sütést követően kellően szellős lesz. A glutén felelős tehát a jó kenyérért. Ez egyben azt is jelenti, hogy azok az elképzelések, amelyek arról szólnak, hogy fejlesszünk gluténmentes búzákat, nem túl életképesek, hiszen ezeknek a sütési tulajdonságai sokkal rosszabbak.

Lisztérzékenység (cöliákia)

Klasszikus tünetei a haspuffadás, a hasmenés, a rossz ütemű testi fejlődés, ami gyerekkorban az alacsony testsúlyban és a nem megfelelő növekedésben nyilvánul meg.
Gluténmentes diétával gyógyítható, melynek hatására megszűnik az immunreakció, a vékonybélbolyhok visszaalakulnak a normál hosszúságúvá, megszűnik a felszívódási zavar, javul az erőnlét.

Kovácsné Oszlánczki Judit, diabetológia szakápoló, Gluténmentes finomságok c. könyv:
„A guténérzékenység, más néven Cöliákia, egy autoimmun betegség, mely az egész szervezetet érinti. Kivátója a kalászos gabonafélékben (búza, árpa, rozs, tönkölybúza) lévő sikér (glutén) egyik fehérjecsoportja, a gliadin, amit az ember az étkezés során fogyaszt el. A lisztérzékenység leggyakoribb formája glutén fogyasztásának hatására jellegzetesen sérül a vékonybél nyálkahártyája, ami emésztőrendszeri panaszokat és súlyos tápanyag és vitaminfelszívódási zavarokat okoz.”

Korponay-Szabó Ilma egyetemi tanár, Debrecen, doktornő:
„A 19. század végén írták le újra ezt a betegséget, de egészen a második világháborúig nem tudták, hogy milyen mechanizmussal jön létre. Ekkor figyelte meg egy holland orvostanhallgató, Karel Willem Dicke, hogy az éhezés idején, amikor nem volt kenyér, a felszívódási zavarban szenvedő gyerekek egyszer csak jobban lettek. A háború után, amikor segélyek érkeztek Hollandiába, és újra kenyérhez jutott a lakosság, ezeknek a gyerekeknek rosszabbodott az állapotuk, ismét jelentkeztek náluk a lisztérzékenység tünetei. Így derült ki, illetve bizonyította be, hogy a kalászos gabonák fehérjéje, a glutén okozza ezt a problémát.”


A búza, a rozs és árpa lisztjének helyettesítése: rizs, kukorica, szója, amarant, quinoa, a tápióka, hajdina, köles, cirok és sokáig vitatták a zabot.


A lisztérzékenyek diétáját követve, próbáltuk a fiam étrendjéből ismét elhagyni a finomított búzalisztet, és ezt helyettesíteni más magok őrleményeivel, vagy csak nagyon kicsi mennyiséget használni a búzalisztből, mert a tészta állaga azt megkívánta. Én nem szívesen használok teljes kiőrlésű liszteket, mert egyes szakemberek szerint, a le nem bomlott permetszerek, mérgek, a héjban maradnak, mi pedig ezeket fogyasztjuk el!

A következő bejegyzésekben olyan recepteket osztok meg, amelyek búzaliszt felhasználása nélkül készülnek!

2015. február 24., kedd

A kakaó, mint luxuscikk II.




Egyes források szerint a megtermelt kakaó mennyiségének kétharmada Afrikából származik. Jellemzően kicsi gazdaságokból, ahol európai mércével, embertelen körülmények között termelik meg a kakaóbabot.

 Afrikai csokoládé, helyi termék - amely annyira keményre van elkészítve, hogy a levegő hőmérsékletén ne olvadjon meg

A BBC néhány év eltéréssel tényfeltáró, oknyomozó riportereket küldött, hogy filmre vegyék ezt a folyamatot. Az ott dolgozó farmerek pedig nem mertek semmi problémáról beszélni, mert az adott országok hivatalai csak kísérővel engedték el a stábokat. A riporterek lopva, rejtett kamerával készíthettek felvételeket, vagy a felügyelők tudta nélkül mentek vissza forgatni. A legmegdöbbentőbb számukra az volt, amikor 9-10 éves, vagy alig idősebb gyerekeket láttak a kakaófák között dolgozni. A gyerekek nem járhattak iskolába, és a családjuk megélhetése múlott az ő munkájukon. Védőfelszerelés nélkül, rövid ruhában permeteztek, nehéz permetezővel a hátukon, a lábukon egy strandpapuccsal. Ez utóbbi azért veszélyes, mert a kígyók ezeken a területeken nagy számban fordulnak elő, és a marásuk miatt sokan meghaltak, meghalnak. A gyerekek nem választhattak, hogy játszani, vagy iskolába akarnak-e menni, dolgozniuk kellett, egy olyan növényért, amit végül a világ másik tájára szállítanak el.

Milyen áron? Olyan kevés pénzért veszik át ezt a felvásárlók, hogy abból a termelők családjai, csak nyomorogva tudnak tovább élni! Nem fogok a tőzsde világába kalandozni, hogy miért éppen annyi egy adott termék világpiaci ára, de aki bármit megtermel, az soha nem fog jól járni, hanem az ő termékére épült felvásárló hálózat, és feldolgozóipar fogja a busás hasznot magáénak tudni!

Afrikában, Ghána első elnöke Kwame Nkrumah 1954-ben kísérletet tett a kakaó világpiaci árának növelésére. Ebbe rövid úton bele is bukott...

Ezt idézném, az elnök önéletrajzi összefoglalójából, mert érdemes elolvasni:
„A válság legfőbb oka a kakaó termesztéséből származó jövedelem elosztása volt. A brit hatóságok, hogy a termelőket a világpiaci árak ingadozásától megóvják, létrehozták a Kakaó Marketingtanácsot (Cocoa Marketing Board, CMB). A CMB minden évben garantált áron vásárolta fel a termelők áruját, végezte az osztályozást, csomagolást, értékesítést és szállítást. Nkrumah, amint hatalomra került, arra utasította a CMB vezetését, hogy a termelői árakat olyan alacsonyan tartsa, amennyire csak lehetséges – a világpiaci és a termelői ár különbözetét pedig különféle fejlesztési, szociális projektekre szándékozott fordítani. Hamarosan azonban a CMB a korrupcióról és a rossz gazdálkodásról lett híres, a CPP támogatóinak gátlás nélkül osztogattak hiteleket, állásokat, szerződéseket, jutalékokat. Egy hivatalos vizsgálat feltárta, hogy a CPP a CMB egyik alvállalatát használta arra, hogy a párt pénztárát feltöltse, a kakaótermelőket a pártba bekényszerítse és hogy a kiskereskedelmet felügyelje.
Az 1954-es választások után nem sokkal a nyers kakaóbab egy tonnájának világpiaci ára megháromszorozódott (150 fontról 450 fontra emelkedett) a világháború utáni növekvő keresletnek és a termelő országokat sújtó rossz időjárás és betegségeknek köszönhetően. Nkrumah azonban bejelentette, hogy a kakaó termelői árát a világpiaci ár harmadán rögzítik, és a különbözetet szociális projektekre fordítják. A lépés azonban hatalmas elégedetlenséget keltett az ország központi részén fekvő Asante régióban, ahol Ghána kakaóexportjának felét termelték. A régió központjában, Kumasi városában termelők, kakaókereskedők, exportőrök és üzletemberek tüntettek jövedelmük megcsapolása ellen és hamarosan létrejött a Nemzeti Felszabadítási Mozgalom (National Liberation Movement, NLM) nevű ellenzéki párt, amely a korrupt központi kormányzattal szembeszállva az Asanti régió és az Asanti nép érdekeit, kultúráját védelmezte.
A Nkrumah és az NLM vezetői közötti politikai küzdelem hamarosan erőszakos összecsapásokba torkollott, bombatámadást intéztek Nkrumah accrai háza ellen. A brit hatóságokat megriasztotta az erőszak elharapózása és megtagadták a függetlenség megadását, ehelyett ismét választásokat írtak ki.”



Kwame Nkrumah emlékműve, és sírhelye Accrában



A gyermekmunka, a kizsákmányolás, a védőeszközök és a gépesítés teljes hiánya, valamint egy mesterségesen tartott világpiaci ár teszi megfizethetővé azt a növényt, amely a fentiek hiányában, luxuscikk kellene legyen. Most sem az előállítási, és felvásárlási árak miatt fizetünk mi sokat a polcról leemelt kakaóporért, hanem mert egyre kevesebb van belőle! Csökkenő kínálat mellett, versenyeztetnek bennünket, növekvő számú fogyasztókat...



Nagyon sok fórum foglalkozik vele, hogy a kakaóültetvények kipusztulóban vannak, a farmereknek jobban megéri helyette gyorsabban hasznot hozó mezőgazdasági növényeket ültetni. Véleményem szerint, lehet egy mezőgazdasági ágat ideig-óráig kizsákmányolni, de ennek a növénynek a termesztése is könnyen arra a sorsra juthat, mint nálunk a cukoriparé. Hiába kapnánk vissza a kvótánkat, már nagyon kevés lenne az olyan ember, aki a cukorrépa termesztéséhez értene, vagy azt fel tudná dolgozni...

A kakaó, mint luxuscikk I.




„- Kérsz Mama csokit? – kínálta meg a kisfiú a nagymamáját, egy tábla csokiból.
  - Köszönöm nem, mert tudod, cukros vagyok! – válaszolt a nagymama.
  - Nem baj Mama, én meg csokis is!”
A fenti történet, volt kolléganőm kisfiával esett meg.

Nem lenne nálunk kapható a csokoládé, ha nem érkezne Európába, a világ több pontjáról kakaópor. Pedig milyen jól hangzik, hogy svájci csokoládé, belga praliné, holland kakaópor, osztrák csokoládé különlegesség, de ezek mind feldolgozott termékek, amely alapját a kakaóbab adja.

A kisebbik fiam diétája alatt, elég szigorúan vettük a kakaó és csokoládé fogyasztását. Ahogy a visszatáplálás időszakába értünk, igazi kakaóporból és forralt tejből készítettünk számára kakaóitalt. Valamint, már néhány jó minőségű és magas kakaótartalmú csokoládét is fogyaszthatott.

A kakaót sokan az egészséges növények, és akár gyógynövények közé sorolják. Ebben a blogban nem fogom az összes kedvező élettani hatását, és a benne lévő összetevőt felsorolni, de a kakaóról jó tudni, hogy pl. a flavonidok családjába tartozó, flavanolt tartalmaz. A kakaó a benne található anyagok, antioxidánsok miatt jótékony hatást gyakorol az érrendszerre, segíti az agyban a vér áramlását.

A kakaó, mint import termék jellemzően Dél-Amerikából, Közép-Amerikából, és Afrika néhány országából (Elefántcsontpart, Ghána, Kamerun, Nigéria) kerül a mi kontinensünkre. 


 A kisebbik fiam (óvodás korában), rettegő arccal áll az őserdő szélén, egy árus előtt...


A kép bal oldalán láthatóak a kakaó sárga termései


 
Mi a boltok polcain, porrá őrölve tudjuk megvásárolni. A kakaó termése, zárt burokban rejti az apró, lapos és barna színű magokat. Ezeket a magokat akár nyersen is lehet szopogatni, mert egy nedves és édes réteg van rajtuk.

A kakaó külső burka alatt, van egy fehér rész, ami a barna magokat rejti

Az sem mindegy, hogy a porrá őrölt kakaó, milyen kakaóvaj (vagy zsírtartalmú). Sokszor, ugyanaz a mennyiség, közel azonos áron, kétféle kakaóvaj tartalmú port kínál. Jellemzően ez a 10-12%, vagy a 20-22%. Érdemes tehát odafigyelni, mit teszünk a kosarunkba! Legfőképpen azért, mert a hazai kakaópor kínálatban az árak egy átlagos terméknél 3500-4500 Ft/kg árszinten mozognak az utóbbi 3 évben (bázis a 2015. év). A bio kakaó, vagy néhány különlegesség esetében elkérhetnek 6500 Ft/kg, vagy még drágább forgalmazói árat!

Holland és afrikai kakaóporok

A fenti képen, két fajta kakaópor látható. Az egyik a növény termelésének helyéről származik, a másik Európában forgalmazott termék. Hiába magyar felirattal és névvel, de a vonalkód szerint, még sem nálunk gyártották (ha bármilyen termék, élelmiszer Magyarországon készül, akkor a vonalkódja 599 országkóddal kezdődik!).
Érdemes megnézni, hogy az afrikai országból származó kakaó színe mennyivel világosabb, az általunk ismert sötét színű pornál! (Természetesen, a növényt termesztő országok növényfajtái között vannak eltérések, továbbá azt mi nem tudhatjuk, hogy a nálunk bolti polcon lévő kakaót Amerikában, vagy Afrikában termelték-e?) A termőhelyről származó kakaó íze, viszont nagyon finom, nem lehet benne hibát találni, mert csöppet sem keserű!

Nem csak a por színe, íze és állaga különbözik a nálunk kapható termékétől, hanem a fogyasztás módja is!
A képen bemutatott dobozon, felhasználási javaslatot is nyomtatott a gyártó:

Preparation: Scoop 2 Teaspoonful of Brown Gold Natural Cocoa Powder into  a cup. Add Hot Water and stir. Drink 2-3 Times a Day for a Healthier Life.

Elkészítés: Tegyünk 2 teáskanál Barna Arany Természetes Kakaóport egy csészébe. Adjunk hozzá forró vizet, és keverjük meg. Naponta 2-3 alkalommal inni, egy egészségesebb életért.

Ez egy kicsit különbözik attól a tejes és habos kakaótól, amit anno a nagymamánk készített nekünk, kalács mellé a vasárnapi uzsonnához...
Sem tej, sem cukor nincs hozzáadva, és ettől lehet egészséges!


A kakaó, és a csokoládé nem ettől lesz luxuscikk, hanem amiatt, hogy milyen körülmények között, a kizsákmányolás teljes módszerével állítják elő, melyet a következő bejegyzésben járok körbe, mint gondolatébresztőt.