Beszélgetések

Nálunk elég későn jött el az a nap (szerencsére!), hogy a gyerek önállóan akart, az interneten interaktív számítógépes játékra regisztrálni. Engedtük, mert az összes ismerőse ezen a játékon van, nem tűnik agresszív játéknak, fiús, de stratégiakészítésre, gondolkodásra ösztönöz.

Magát, a játékban való részvételt, egy szülői beszélgetés előzte meg. Tettem ezt több okból.

Mikor a bátyja volt kisebb, vagy ilyen idős, nem létezett még ennyi interneten elérhető információ, honlap, veszély. Akkor a TV-műsorokból ömlő szemetet kellett szűrni, néha nagyon kemény kézzel, mert nem voltak a tartalmakra életkort jelző karikák. Most sem azért láthatjuk ezeket a jelöléseket, mert a kereskedelmi, vagy bármilyen csatornák a mi gyerekeinket akarják megvédeni, hanem törvényileg szabályozták, így a saját bőrüket (ide először egy hátsó testrészt gépeltem, amit töröltem!) kénytelenek védeni… Volt a számítógépre telepíthető játék, amit a szülő tett fel, vagy a videóban magunk által elindított, és előtte cenzúrázott tartalmú mesefilm.

Sajnos, ezek sem agresszió nélküliek, de nézés közben, és utána lehetett róluk beszélni, feszültség mentesíteni a gyereket. Ezért jobb az olvasás, mert akkor a gyerek annyi agressziót tud csak a történethez elképzelni, amennyi az ő világában létezik (még elviselhető számára!), és nem kívülről sokkolják a filmipar által kitalált jelenetekkel, trükkökkel, hangokkal, színekkel… A neki való olvasással, a történet hallgatásával tanítjuk meg a gyereket belső képek létrehozására. Az olvasmány tartalmát pedig, mindig a gyerek életkorához, érettségéhez kell választani, mert pl. egy 3-4 évesnek nem való Andersen egyik horror meséje sem, mert azokat a történeteket nem az ő szintjének írták!

Vekerdy Tamás nagyon szemléletesen írja le, 2006-ban megjelent Felnőttek és gyerekek / Mit akarunk egymástól? Pszichológiai írások c. könyvében, hogy a legártatlanabb természetfilm, vagy mesefilm sem tesz jót a gyereknek, ha azt magára hagyva kell néznie.

„A képernyők testileg is lecövekelik mozdulatlanságra kényszerítik a gyereket. A feldolgozás, a beépítés, a fejlesztő elsajátítás, már a testi szinten leáll. De ezen kívül a megjelenő külső kép blokkolja a belső képkészítést. A kisgyermek azt hiszi, hogy ez ugyanaz, mint amit ő úgy szeret, mint ami olyan jólesik neki, mint ami megkönnyebbülést hoz számára – tudniillik a belső képek áramlása. De a feldolgozás nem történik meg.”

Forrás: Vekerdy Tamás, Külső képek fejezet, 44. oldal

„Ha egy kisgyerek csak a legjobb és legszelídebb angol természetfilmeket nézi – ahogy nálunk tévézni, videózni szoktak, órákon át-, akkor is agresszívebb lesz. Mert lebénította a készülék a mozgást, melyben feldolgozó erőként jelenik meg az aktivitás, és leállította a lelki feldolgozást is. Így az indulatok duzzadnak, a feszültségek nőnek és adott esetben kirobbannak.”

Forrás: Vekerdy Tamás, Agresszió fejezet 45. oldal

Nagyon elgondolkodtatóak ezek a sorok, de hol vannak ezek a gyerek pszichéjét érő romboló hatások, azokhoz a veszélyekhez képest, amelyek a gyereket az interneten pl. egy chat-tel rendelkező felületen érhetik?

Valós veszélyek, amelyekről hamarabb tudjon (ismerjen!) a gyerek, mint a saját kárán (pszichés, vagy testi sérüléssel) kelljen megtanulnia, hogy ezek léteznek!

A gyerekek Freinet pedagógiájú óvodába, a nagytesó ilyen pedagógiájú alsó tagozatra járt általános iskolában. Az iskolában, szülőként rendszeresen lehetősünk volt, szülői beszélgetőkörökön részt venni. Egyik ilyen beszélgetőkör témája a TV-csatornákon keresztül, a gyerekeinket érő agresszió volt. Azt már az alapdiplomám megszerzése előtt megtanultam, hogy a szakemberek szerint a Tom és Jerry a legagresszívabb rajzfilm, de igen elkerekedne a XX. század jó pár szakemberének a szeme, hogy ezt agresszióban még felül lehet múlni… Ahogy telnek az évek, évtizedek a tűréshatárunk egyre kijjebb van tolva, de ezt a gyerekeink készen kapják, nekik nincsenek az életükben évtizedek, hogy ehhez hozzászokjanak! Nekünk még voltak évtizedeink!!! A kéretlenül rájuk ömlő reklámok, filmbejátszások, nem lesznek az életkori fejlődésüknek megfelelőek, csak ömlenek, rombolnak…

Ezen a beszélgetőkörön idézte fel az egyik szülő azt a gondolatot, amelynek a lényegét írom le:

Ha a tenger mellett élsz, tanulj meg vele élni!

Azt próbálta ezzel elmondani, attól hogy tiltjuk a gyereket a tengertől, és annak veszélyeitől, az még minden nap létezni fog, ott lesz mellettünk. Okosabb arra megtanítani, hogy a tengerrel, és mellette kell élni! Igaz ez a hasonlat, a ránk ömlő műsoráradatra, szemétre, agresszióra…

A tenger mellett élni...

A mi, internet használattal kapcsolatban elhangzott beszélgetésünkben, körbejártuk azokat a témákat, miszerint senkinek nem adunk meg saját nevet, lakcímet, telefonszámot, információt arról, ki és mikor merre jár. Kérésre, vagy anélkül, nem lehet fényképet küldeni, sem ruhában, sem anélkül! Soha nem tudja senki, ki van arctalanul, egy 8 vagy 12 éves regisztrációja mögött!

Nem üldözünk szóban másokat, mert…

…mert, anno mikor még nem létezett internet, szintén piszkálták egymást a srácok iskolában, közösségben, de akkor haza lehetett menni, magukra csukni a kertkaput, vagy a szobaajtót, és nem ért utol senkit a külvilág. Volt biztonság, volt hová menekülni. Most nincs, mert az egész történet folytatódik, és ömlik egy digitális felületen arra, akire rászállt a szűkebb közössége…

… mert, nem kergetünk másokat öngyilkosságba, önrombolásba - mindenkinek értékes az élete!

Átbeszéltük, hogyan kérjen tőlünk segítséget, és mielőbb szóljon, ha úgy érzi nincs valami rendben!

Ezek után nem marad más szülői adu a kezünkben, minthogy a tenger mellett kell élni…