Már kb. 2 hete kifogyott az otthoni mandulaliszt készletem,
így a sütést darált dióval és kókuszliszttel oldom meg. Egyszerűen nem jutok el
abba az egészségboltba, ahol forgalmazzák, a közeli drogériákban pedig sem ezt
a lisztet, sem a gesztenyelisztet nem lehet most kapni. Marad a kreativitás, és
a dió darálása lelkesen.
Nem sokat sütöttem eddig csak dióval - a búzaliszt
elhagyásával -, míg el nem kezdtem a fiam diétáját. Néhány művem már súrolja az
emberkísérlet kategóriát, pedig nem annak szánom egyiket sem, mert túl sok
időt, energiát és hozzávalót elpazarlokmiattuk4
Mára pl. egy diós piskótát készítettem, csak darált dióból, ami
elég tömör lett, ízre inkább az égetett cukorhoz hasonlított (állagra
szerencsére nem), de házi meggylekvárral összeragasztva a süteménykockákat, nagyon
kellemes ízű lett az eredmény.
Említettem, hogy sok dolgot nem kapok meg a drogériában. Egy
nagyon jó termék, az ökológiai gazdaságból származó almavelőt, nagyon szívesen
vásárolom. Nem tartalmaz cukrot, van csak almás ízben, de még jó pár olyan
gyümölccsel párosítva, ami a fiam számára fogyasztható: banán, mangó, barack,
stb.
Korábban ezt a velőt, csak tölteléknek, muffinok tetejére
szósznak használtam. A natúr joghurtokat szintén lehet ezzel ízesíteni, így a
gyerek gyümölcsös ízű joghurtot ehet, a savanyú nem szeretem helyett... Viszont
remekül lehet vele sütni, mintha lekvárt használnék a hozzávalókban.
Ez adta az ötletet, egy diós-almavelős muffin elkészítéshez,
ami remekül funkcionál a tízórais dobozban.
Hozzávalók 9 db muffinhoz:
5 dkg vaj
olvasztva
1 tojás
1 evőkanál
méz
1 csipet
szódabikarbóna
6 evőkanál
darált dió (cukor nélkül, hagyományos darálón darálva)
1 evőkanál
kókuszliszt
3 evőkanál
almavelő
A hozzávalókat
egy tálban kikevertem, a sütőt papírkapszulákkal kibéleltem. Ezeket kb. félig
kanalaztam a masszával, és előmelegített sütőben sütöttem. Sütés után - kihűlt állapotban -, az almás szósszal, és dióval díszítettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése