2014. február 10., hétfő

Kinek a feladata? Kérdések gyerekekhez – versenyláz és mentális felkészítés




Néhány bejegyzéssel korábban írtam a fiam pánikrohamáról, amit azután egy figyelemfelhívó hozzászólás alapján megnéztem, értékeltem a versenyláz, rajtláz oldaláról. Igen sok hasonlóságot találtam a kettő között, és továbbvittem a második gondolatot, miszerint, felkészítik-e teljes körűen a gyerekeinket a kiemelt, támogatott sportágakban a versenyzésre?

Nem a fizikai erőnlétet, a technikát, vagy az időt szeretném ebben a témában mélyebben értékelni, körbejárni, hanem a mentális felkészítést!

Első kérdéseim a fiam felé tettem fel, utána olvastunk a témának, vele átbeszéltük otthon. Az eredmény egy városi búvárversenyen, önálló rajt után, semmi szorongás és pánik – elsőként úszott a célba! Ha ezt ennyire egyszerűen meg lehet oldani, miért nem él ennek a tudásnak a használatával: az iskola, az adott egyesület, vagy illetékes edző? Ez újabb kérdés részemről, emiatt egy reprezentatív mintavétellel (…ez poén, mert egyes források szerint, minden mintavétel reprezentatív…), további gyerekeket kérdeztem meg, és egy iskolai pedagógust. Lehet, megérne ez a dolog egy szülői beleegyezéssel (esetleg szülői szervezet támogatásával?) felmért kérdőíves kérdezést…

A  megkérdezett gyerekek mindannyian abba az általános iskolába járnak, több évfolyamra kiterjedően kérdeztem. A közös, a gyerekekben az volt, mindannyian több sportágat művelnek egyszerre, igazolt egyesületi tagok, versenyigazolványuk van.

Úszás, búvárúszás, kézilabda, torna, futball, sakk, kakukktojásnak íjászat, önvédelmi sport, és még hosszan sorolhatnám.

A korosztály: évfolyamonként, több osztály harmadikos, negyedikes, hatodikos és hetedikes tanulóira terjedt ki. A kérdéseim minden gyerek és szülő felé azonosak voltak:

-       Beszélt-e valaha neked arról valaki (iskolában, edzésen), hogyan viselkedj egy rajtnál? Vagy csapatsportnál: Felkészítettek-e benneteket, a pályára lépés előtt?
-       Mit éreztél, mikor egyedül kellett kiállnod a rajtkőre egy versenyen?
-       Hallottad-e azt a szót, hogy rajtláz (versenyláz)?
-       Szerinted hasznos lett volna, ha elmondják a verseny előtt, hogy izgulni fogsz, hányingered/hasmenésed lehet, vagy esetleg szoronghatsz, szédülhetsz?
-       Ha elmondják neked azt, hogy a versenyen, ahol külső zavaró körülmények vannak, - egy edzéshez képest extrém körülmények -, és nem csak másoknak kell megfelelned, hanem saját magad legyőzni, jobban teljesítettél volna?
-       Készített-e veled valaha valaki írásos felmérést arról, hogy az edzésen egy típusba soroljanak (értsd: hogyan kezeljen az edződ), tudják, hogyan kezeljék a személyiséget, tudatosan irányítsanak?

Ezek voltak az alapkérdések, ha hosszabb beszélgetésbe elegyedtünk a gyerekekkel és szülőkkel, akkor több kérdést tettem fel, jobban körbejártuk a témát.

Az eredmény nagyon lesújtó volt! A megkérdezett gyerekek és szüleik, azt mondták, soha nem kérdeztek tőlük hasonlót, nem készítették fel a gyerekeket, vagy nem direkt módon, hogy ők ezt alkalmazni tudják! A gyerekek szorongtak, rosszul érezték magukat, szerintük segített volna a felkészítés…
A szülők közül sokan elcsodálkoztak a téma felvetésén, és azt mondták, igazam van. Többen megerősítettek abban, hogy örülnének, ha mentálisan felkészítenék a gyerekeiket!

Többször emlegettem az iskolát. Olyan pedagógusának és edzőjének tettem fel a kérdést, aki nagyon nyitott, és kivételesen felkészíti a tanítványait a versenyhelyzetekre, ismeri a gyerekek reakcióit, olvasott a témáról, sorolhatnám a neki tulajdonítható erényeket! Viszont itt nincs rajt, de versenyláz lehet… Beszélgetésünk közben mégis azt mondta, elgondolkodtató a téma, amit felvetettem! Beszéltünk arról, kinek a feladata? Szerinte nem az iskoláé, hanem az egyesületeké.
Nem fogadom el ezt a választ, mert az iskola valóban nem foglalkozik vele (állítom ezt a gyerekek és szülők válaszai alapján!), és a kiemelt osztályok órarendjében van egy olyan nevű óra, hogy küzdelem és játék. Az általam megkérdezett szülők (évfolyamtól, és sportágtól függetlenül), velem együtt azt hitték az órarendben ezt látva, itt majd a gyerekek szituációkat, szerepjátékokat, technikákat tanulnak a felszültségek, versenyek stresszeinek feloldására. Erről szó sincs, magyart tanultak, vagy újra elővették az olvasókönyvet (ez szintén több évfolyamon volt igaz). Nekünk lenne ekkora képzavarunk, vagy irreális elvárásaink a név alapján???

Az egyesületekre szintén azt mondták a gyerekek, és szülők, soha hasonló beszélgetést, felkészítést, tudatosítást a rajtlázra nem kaptak a gyerekeik… Volt olyan szülő, aki tudta azt, hogy majd 14-15 évesen városi futballnál lesz ilyen. Miért, addig nem kell pályára állni egyszer sem?

Ha nem az iskola feladat, miért nem adhat az iskola ajánlást, módszereket, javasolt technikákat, stb. az egyesületeknek, vagy az edzőknek a mentális felkészítésre?

A pedagógusnak annyit tudtam mondani, ott az iskola, akinek nem feladta, az egyesületben nem kapja meg, de a gyerek közöttük sodródik, és ez végképp nem a szülők feladta. Megerősítem, nem a saját szülői feladatomnak tartom ezt a témát, nem vagyok sportpszichológus, nem jártam edzői tanfolyamra, felsőfokon nincs sem TF-em, sem Testnevelési Egyetemem. Honnan tudjam én, vagy bármelyik más szülő, hogy egyáltalán ilyen téma létezik (?), ha nem foglalkoznak vele, csak a következményeit láthatom a saját és mások gyerekein! A lényeg, hogy senkinek nem feladata, de a gyerekeink isszák meg a levét, akiket sportolónak nevel együtt az iskola, egyesület és a szüleik!!!

Sportolónak szorongó, fejfájásos, has- és gyomorfájós srácokat, vagy olyanokat, akik a bennük lévő feszültségeket agresszióval vezetik le a saját társaikon, vagy a kisebbeken!!! Ha ez nem így lenne, akkor talán nem kellene egy iskolán /egyesületen belül az agressziót takargatni (anonim sorolhatnám az öltözői akasztást uszodában alsó tagozaton, egymás leütését az öltözőben, hosszan sorolhatnám az enyhébb példákat, vagy agresszív gyerekre támadó szülőket, akik a saját gyereküket védik, és ezeket az állításaimat abban az esetben is fenntartom, ha a későbbiekben a többi szülővel, tanúként gyerekkel kell ezeket az állításokat megvédenem!!!).

A most szenvedő, problémára fel nem készített gyerekek még nem fognak drogokat használni, hogy feszültségeket és szorongást csökkentsenek, a felnőtt társaik élhetnek a mértéktelen alkohol, drog fogyasztással, szex adta lehetőséggel, vagy bármi pótcselekvéssel - ők még nem. Sőt arra kellene törekedni, hogy ez soha eszükbe se jusson!!!


 
Én ekkora szakadékot látok az intézmények problémafelvállalása, és a gyerekeink problémája között...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése