Néhány bejegyzéssel korábban írtam a
fiam pánikrohamáról, amit azután egy figyelemfelhívó hozzászólás alapján
megnéztem, értékeltem a versenyláz, rajtláz oldaláról. Igen sok hasonlóságot
találtam a kettő között, és továbbvittem a második gondolatot, miszerint,
felkészítik-e teljes körűen a gyerekeinket a kiemelt, támogatott sportágakban a
versenyzésre?
Nem a fizikai erőnlétet, a technikát,
vagy az időt szeretném ebben a témában mélyebben értékelni, körbejárni, hanem a
mentális felkészítést!
Első kérdéseim a fiam felé tettem fel,
utána olvastunk a témának, vele átbeszéltük otthon. Az eredmény egy városi
búvárversenyen, önálló rajt után, semmi szorongás és pánik – elsőként úszott a
célba! Ha ezt ennyire egyszerűen meg lehet oldani, miért nem él ennek a tudásnak
a használatával: az iskola, az adott egyesület, vagy illetékes edző? Ez újabb
kérdés részemről, emiatt egy reprezentatív mintavétellel (…ez poén, mert egyes
források szerint, minden mintavétel reprezentatív…), további gyerekeket
kérdeztem meg, és egy iskolai pedagógust. Lehet, megérne ez a dolog egy szülői
beleegyezéssel (esetleg szülői szervezet támogatásával?) felmért kérdőíves
kérdezést…
A megkérdezett gyerekek mindannyian abba az
általános iskolába járnak, több évfolyamra kiterjedően kérdeztem. A közös, a
gyerekekben az volt, mindannyian több sportágat művelnek egyszerre, igazolt
egyesületi tagok, versenyigazolványuk van.
Úszás, búvárúszás, kézilabda, torna,
futball, sakk, kakukktojásnak íjászat, önvédelmi sport, és még hosszan
sorolhatnám.
A korosztály: évfolyamonként, több
osztály harmadikos, negyedikes, hatodikos és hetedikes tanulóira terjedt ki. A
kérdéseim minden gyerek és szülő felé azonosak voltak:
-
Beszélt-e
valaha neked arról valaki (iskolában, edzésen), hogyan viselkedj egy rajtnál?
Vagy csapatsportnál: Felkészítettek-e benneteket, a pályára lépés előtt?
-
Mit
éreztél, mikor egyedül kellett kiállnod a rajtkőre egy versenyen?
-
Hallottad-e
azt a szót, hogy rajtláz (versenyláz)?
-
Szerinted
hasznos lett volna, ha elmondják a verseny előtt, hogy izgulni fogsz,
hányingered/hasmenésed lehet, vagy esetleg szoronghatsz, szédülhetsz?
-
Ha
elmondják neked azt, hogy a versenyen, ahol külső zavaró körülmények vannak, -
egy edzéshez képest extrém körülmények -, és nem csak másoknak kell
megfelelned, hanem saját magad legyőzni, jobban teljesítettél volna?
-
Készített-e
veled valaha valaki írásos felmérést arról, hogy az edzésen egy típusba
soroljanak (értsd: hogyan kezeljen az edződ), tudják, hogyan kezeljék a
személyiséget, tudatosan irányítsanak?
Ezek voltak az alapkérdések, ha
hosszabb beszélgetésbe elegyedtünk a gyerekekkel és szülőkkel, akkor több
kérdést tettem fel, jobban körbejártuk a témát.
Az eredmény nagyon lesújtó volt! A
megkérdezett gyerekek és szüleik, azt mondták, soha nem kérdeztek tőlük
hasonlót, nem készítették fel a gyerekeket, vagy nem direkt módon, hogy ők ezt
alkalmazni tudják! A gyerekek szorongtak, rosszul érezték magukat, szerintük
segített volna a felkészítés…
A szülők közül sokan elcsodálkoztak a
téma felvetésén, és azt mondták, igazam van. Többen megerősítettek abban, hogy
örülnének, ha mentálisan felkészítenék a gyerekeiket!
Többször emlegettem az iskolát. Olyan
pedagógusának és edzőjének tettem fel a kérdést, aki nagyon nyitott, és
kivételesen felkészíti a tanítványait a versenyhelyzetekre, ismeri a gyerekek
reakcióit, olvasott a témáról, sorolhatnám a neki tulajdonítható erényeket! Viszont
itt nincs rajt, de versenyláz lehet… Beszélgetésünk közben mégis azt mondta,
elgondolkodtató a téma, amit felvetettem! Beszéltünk arról, kinek a feladata?
Szerinte nem az iskoláé, hanem az egyesületeké.
Nem fogadom el ezt a választ, mert az
iskola valóban nem foglalkozik vele (állítom ezt a gyerekek és szülők válaszai
alapján!), és a kiemelt osztályok órarendjében van egy olyan nevű óra, hogy
küzdelem és játék. Az általam megkérdezett szülők (évfolyamtól, és sportágtól
függetlenül), velem együtt azt hitték az órarendben ezt látva, itt majd a
gyerekek szituációkat, szerepjátékokat, technikákat tanulnak a felszültségek,
versenyek stresszeinek feloldására. Erről szó sincs, magyart tanultak, vagy
újra elővették az olvasókönyvet (ez szintén több évfolyamon volt igaz). Nekünk
lenne ekkora képzavarunk, vagy irreális elvárásaink a név alapján???
Az egyesületekre szintén azt mondták a
gyerekek, és szülők, soha hasonló beszélgetést, felkészítést, tudatosítást a
rajtlázra nem kaptak a gyerekeik… Volt olyan szülő, aki tudta azt, hogy majd
14-15 évesen városi futballnál lesz ilyen. Miért, addig nem kell pályára állni
egyszer sem?
Ha nem az iskola feladat, miért nem
adhat az iskola ajánlást, módszereket, javasolt technikákat, stb. az
egyesületeknek, vagy az edzőknek a mentális felkészítésre?
A pedagógusnak annyit tudtam mondani,
ott az iskola, akinek nem feladta, az egyesületben nem kapja meg, de a gyerek
közöttük sodródik, és ez végképp nem a szülők feladta. Megerősítem, nem a saját
szülői feladatomnak tartom ezt a témát, nem vagyok sportpszichológus, nem
jártam edzői tanfolyamra, felsőfokon nincs sem TF-em, sem Testnevelési
Egyetemem. Honnan tudjam én, vagy bármelyik más szülő, hogy egyáltalán ilyen
téma létezik (?), ha nem foglalkoznak vele, csak a következményeit láthatom a
saját és mások gyerekein! A lényeg, hogy senkinek nem feladata, de a gyerekeink
isszák meg a levét, akiket sportolónak nevel együtt az iskola, egyesület és a
szüleik!!!
Sportolónak szorongó, fejfájásos, has-
és gyomorfájós srácokat, vagy olyanokat, akik a bennük lévő feszültségeket
agresszióval vezetik le a saját társaikon, vagy a kisebbeken!!! Ha ez nem így
lenne, akkor talán nem kellene egy iskolán /egyesületen belül az agressziót
takargatni (anonim sorolhatnám az öltözői akasztást uszodában alsó tagozaton,
egymás leütését az öltözőben, hosszan sorolhatnám az enyhébb példákat, vagy
agresszív gyerekre támadó szülőket, akik a saját gyereküket védik, és ezeket az
állításaimat abban az esetben is fenntartom, ha a későbbiekben a többi
szülővel, tanúként gyerekkel kell ezeket az állításokat megvédenem!!!).
A most szenvedő, problémára fel nem
készített gyerekek még nem fognak drogokat használni, hogy feszültségeket és
szorongást csökkentsenek, a felnőtt társaik élhetnek a mértéktelen alkohol,
drog fogyasztással, szex adta lehetőséggel, vagy bármi pótcselekvéssel - ők még
nem. Sőt arra kellene törekedni, hogy ez soha eszükbe se jusson!!!
Én ekkora szakadékot látok az intézmények problémafelvállalása, és a gyerekeink problémája között...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése