Mit csinál az ember, 2 dl megmaradt bio paradicsomléből,
sűrítményből? Természetesen paradicsomlevest!
A családban egyébként nagyon szeretjük, szerettük a
paradicsomlevest. A diétát megelőzően, mi egészen rendhagyó módon főztük. Még
emlékeinkben erősen él, a menzai paradicsomleves, betűtésztával. A tányér
szélén frankón ki lehetett bármit betűzni, kanálban a szerelmünk nevét, de volt
ezzel minden, csak normális evés nem!
Az én kedvencem egy fűszeres, sósabb ízű leves volt a
korábbiakban. Ezt kétféleképpen készítettük, vagy némi kis rizs betéttel (mert
tésztát a liszt miatt nem rakhattam), a levest tálalásnál, a tányérban még
tejszínnel öntöttem fel, és reszelt sajttal szórtam, a bátrabbak ehhez még
parmezánt tettek maguknak! Furcsa lehet a tejszín paradicsomhoz, mégis működik,
mert a paradicsom savanyúságát (esetleges gyomorra való hatását) kicsit ellensúlyozza a tejszín íze, lágysága.
A másik, a nyári változat, mikor megfőztem a sós, fűszeres
alaplét, és üresen hagytam. Én őrölt fehér borsot használok, állítólag ízre, aromára ez az
erősebb (?), nem tudom, viszont azt tapasztaltam, hogy ez szintén gyomorbarátabb. A levesbetét ismét a tányéron került hozzá. Apróra vágott paradicsom, paprika, egyéb
nyári zöldség, némi kis hagyma. Ez annyira megbolondította az egészet, hogy
pikáns volt, fűszeres, és egy gazdag tartalmú étel.
Ezt az utóbbi változatot variáltam át, a GAPS diéta
szabályai szerint.
Hozzávalók:
1 kanál zsír
kókuszliszt rántáshoz
2 dl paradicsomlé (sűrítmény)
víz hígításhoz
1 evőkanál méz
zöldséglevél, só, bors ízesítésnek
A zsírral és kókuszliszttel rántást
készítek, hozzáöntöm a paradicsomlét, összekavarom, vízzel hígítom. Ízesítem
mézzel, fűszerezem, majd forralom, és készre főzöm. A rántás elkészítésénél
érdemes arra figyelni, hogy ne túl sok kókuszlisztet használjunk, mert ez nem
annyira sima állagú, mint a búzaliszt. Továbbá eléggé karakteres íze van, és
nem kókuszlevesre hajtunk…
Apró kockákra vágok paradicsomot, hámozott
uborkát, paprikát, vöröshagymát. A tányérba kiszedett levesbe helyezek ebből a
keverékből, fűszeres, zöldséges, érdekes ízű leves lesz a végeredmény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése