Még alig kezdődött el a 2014-es év, máris két nyári, több
napos sakkeseményről kaptunk értesítést. Mindkettő a Balaton mellett kerül
megtartásra, az első egy 9 napos verseny június végén, a másik júliusban egy 5
napos tábor.
A fiam részére nagyon fejlesztő lenne mindegyik, viszont
rengeteg szervezéssel jár, hogy diéta tartása mellett, ez megoldható legyen. Előző
nyáron a diéta szabályai szerint főztünk, és egy tapolcai FIDE nemzetközi
versenyen való részvételt kellett megszerveznünk, hogy ott a gyerek 3 napot
végigversenyezzen, szó szerint reggeltől-estig. A szervezők szállodát
ajánlottak fel étkezéssel. Logikusan egy 9 éves gyerek nem utazik ilyen helyre
egyedül, csak családdal együtt. Másik lehetősége a fiamnak, az edzője meghívása
lett volna az ő nyaralójukban, ahol a csapattársak laktak és nagyon jól érezték
magukat. Innen jártak naponta a versenyre. Hogyan vártuk volna el ismét
bárkitől (időben, pénzben), a fiam részére a diéta tartását?
Nekünk sikerült helyben egy apartman-házat találnunk, ahol
egyből azzal indítottunk, hogy két apartmant béreltünk, így sem volt túl sok
helyünk, főleg nem főzni! A versenyek felügyeletét mindig megoldottuk, és aki
az apartmanban maradt, ő készítette a család részére az ételt, vagy a környéken
kirándult - mindig más párosításban. Nem voltunk megelégedve a rendelkezésre
álló konyha felszereltségével, pedig nekünk pont ez lett volna a lényeg!
Szerencsére a férjem nagyon rutinos nyaralónak számít, így felvetette, mi
lenne, ha az utazás előtt megfőznénk egyes fagyasztóba tehető ételeket? Frissen,
adagokra bontva hűtőtáskákban elvisszük, és helyben fagyasztjuk, majd a
fogyasztás előtt vesszük elő? Utazás előtti napon, szó szerint egész nap a
konyhában állt, több kilónyi húsból főzte a marhapörköltet, sütötte a
fasírtokat, pácolt húsokat.
Én pedig mellé álltam, süteményeket készíteni.
Mint kiderült, ennél jobb ötlettel nem állhatott volna elő,
mert a rendelkezésre álló konyhában azt megszenvedtük, hogy köret legyen, vagy
némi leves, saláta a diéta szerint, és még nekünk, hármunknak bármi. 3 nap után
pedig rosszul voltunk, hogy már megint az előre elkészített és fagyasztott
ételt kell enni, soha nem fog elfogyni, és még sorolhatnám nyafogásaink
tárgyát.
Mi nyáron végig dolgozunk, bár szabadságunk van bőven, de
egyszerre ennyit nem tudunk, akkor sem kivenni. Én a gyerekek miatt dolgozom,
hogy némi pluszt kaphassanak, de itt harap vissza a kígyó a farkába, vagy
dolgozom és nincs korlátlan szabadon mozgatható időm, vagy nem lesz miből
költeni a srácok plusz kiadásaikra. Legnagyobb probléma az időhiány, a másik a
hely, ahol aludnunk kellene. Hiába tehetnénk meg a szállodában való lakást, ott
nem fogunk tudni főzni, és a konyhától sem várhatunk el egy speciális diéta
szerint összeállított menüt!
Szóba jött ismét az apartman ötlet, hogy legalább az egyik
sakkos alkalomra el tudjuk vinni a gyereket, főzzünk és rohangáljunk vele a
déli parton, de ezt sem lehet kivitelezni, mert a turnusváltások még véletlenül
sem esnek egybe, a nekünk szükséges időpontokkal. Arra az egy-két kimaradó
napra, a parkban, padon való alváshoz, pedig kicsit idősnek érezzük magunkat…
Lehetne házat bérelni, de azt akkor most azonnal kellene 2
hónapra, mert előző nyáron, már a szezon előtt, hetekkel korábban ki lehetett
volna tenni a Balatonra a megtelt táblát. Venni pedig nem fogunk egyet sem,
akármennyi eladó ingatlan áll a parton…
Mint később kiderült, másoknak szintén eléggé
kivitelezhetetlen, 9 napot munka mellett egy versenyen tölteni. Ennek tükrében,
nekünk sem akkora probléma lemondani ezt a lehetőséget, amit különben sem
tudnánk megoldani.
A tábor időpontjában, a szálláskeresést nem adtuk fel, de
oda sem minden áron fogunk, menni. Mert egy dolgot mindig figyelembe kell
vennünk: a gyereknek tartanunk kell a diétáját, és ez sokkal fontosabb
bármilyen tábori sakkfejlődésnél, országos, vagy nemzetközi versenynél!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése