Egy évvel korábban még a fejfájás
miatt, kórházba és szakrendelésekre jártunk a gyerekkel, egyetlen 2012. decemberi
évzáróra, vagy versenyre sem tudott a sakkon, vagy búvárúszásnál elmenni.
Második éve űzi mindkét sportot,
miután a versenyszerű úszásról elhoztuk, viszont az első évzárókra jutott el.
Versenyekből szintén volt bőségesen decemberben, mindkét sportágban.
Egyik hétvégén sakk volt, másikon
rövidpályás búvárverseny, a következőkön sakkiskola, megyei versenyek, és hét
közben az évzárók.
A versenyeken, és az évzárókon nagy
szeretettel osztogattak rengeteg édességet, csomagot, csokoládét. Igen, ezekkel
ismét nem sokat tudott kezdeni a gyerek, elraktuk a szekrénybe, és azt mondtuk:
Figyeljük a szavatosságát, amikor a
vége felé jár, akkor kicseréljük frissebbre, amit biztos meg lehet majd
2015-ben enni. Hiszen ezt a diétát 2 évig nagyon szigorúan betartjuk, azután
elkezdjük majd az eddig tiltott élelmiszerek egyenkénti visszatáplálását. A
verseny ajándékok közül a gyerek az okleveleknek, érmeknek és egy sakk
készletnek örült a legjobban, mert az érmet, oklevelet a suliban meg lehetett
mutatni, a készletet pedig tudja használni.
A búvár évzáróra a többi résztvevőnek
mézes kekszet készítettem, a fiamnak bio üdítőt vittünk, enni gyümölcsöt és
szárított gyümölcsöt kapott. Először kiosztották az egész évi munka után járó
jutalmakat, díjakat, okleveleket és lehetett büfézni. A büfét, egy
csapatváltóverseny követte, gyerekekkel és szülőkkel szervezve.
Miután a sok finomságból, a gyerekek eléggé betegre ették
magukat , az egyesület vezetője megjegyezte: A verseny,
az első hányásig tart a medencében!
Csak remélni mertük, hogy nem az
általunk adott gyümölcs lesz az első a vízben... Viszont a fiam csapata első
helyen végzett, apáéké pedig az ezüstérmet kapta.
Mézes keksz
Szerencsére, az utóbbi
hetekben az a legnagyobb fejfájási problémája a gyereknek, hogy ezekből nem
ehet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése