A diéta bevezetésénél, a fiam egyes
dolgokat veszteségként élt meg. Nem az volt a legnagyobb trauma számára, hogy
holnap, vagy holnapután, az otthon főzött ételek között nem lesz bundás kenyér,
tejbegríz, túrós derelye, vagy szilvás gombóc burgonyás tésztából, vagy az
imádott palacsintája - mert ez is az volt -, de volt nagyobb!
Lehet évekig helytelen szülői
gyakorlat volt részünkről, ha bevásároltunk megnéztük, lehet-e azzal a
termékkel bármit nyerni. Miért ne? Ha egyébként is azt fogyasztottuk, néha jól
jött egy-egy táska, toll, játék, labda vagy bármi, ami a termék után járó
címkék, vagy pontok, kódok után nyerhető, esetleg kapható volt. Ő annyira
lelkesen várta, mikor gyűlnek ki a pontok, kódok, vagy kapunk valamit a
címkékért. Melyik gyerek nem?
Ennek az akciónak, a gyártók és
forgalmazók oldaláról pont ez a lényege. Többek között ezzel lemérik a
termékeik fogyását, népszerűségét, a fogyasztóik életkorát, összetételét, vagy
több dolog vásárlására ösztönöznek. Kár lenne tagadni, hogy a fogyasztói
társadalomban szocializálódtunk, és kapjuk a mindennapi vásárlásainkhoz a
reklámadagokat, impulzusokat. A nem vásárolt termékek mellett, kihagytuk a
gyorséttermeket, és elfelejtjük az is, hogy ott játékot adnak a menü mellé.
Amikor újra értelmeztük, milyen
ételeket lehet, és milyeneket nem lehet elkészíteni, a hozzávalókat
megvásárolni, beszerezni, akkor kezdődött az az érzelemi hullámvasút a gyerek
részéről, amikor úgy élte meg a diétát, hogy túl sok számára az új íz, és
rengeteg eddig ismert terméket nem fogyaszthat hosszú időre (pl. túró rudi,
gyümölcsjoghurt, rostos lé szörp, stb.). . Mivel nem fogyaszthatja, nem
vásároljuk azokat, így majd nem nyerhet tárgyakat, kaphat ajándékokat.
A veszteségek listáját bővítette, hogy
ezzel a diétával kizárt, ha mások az iskolában, vagy edzésen megkínálják
névnap, születésnap és egyéb alkalom miatt bármilyen édességgel (csokival,
cukorkával), vagy süteménnyel, sóssal, csipsszel, azt ő nem fogadhatja el!
Nincs mások buliján a születésnapi tortából sajnos még kóstoló sem. Egyszer
eljön a Karácsony, amikor nem lehet majd szaloncukrot sem enni…
Nincs kiránduláson fagylaltozás, vagy
jégkrémezés, sem a nyári strandoláson lángos, palacsinta, hamburger, hot-dog,
főtt kukorica, vattacukor a vásárban…
Itt kell, mint szülőnek okosnak lenni,
hogy ezt a veszteséget átfordítsuk abban az irányba - a gyerek megértse, ő
mégis nyertese lesz ennek a folyamatnak! Mert az egészségét, és egy jobb
minőségű életet kaphat a diétával, amiben nincs fejfájás, elhagyható a
gyógyszer, javulhat az iskolai teljesítménye. Javuló teljesítménynél remény van
a rengeteg gyakorlás elhagyására, nem kell fejlesztő pedagógushoz járnia, ami
nekünk nagyon sok pénz, a gyereknek pedig rengeteg idő, és energia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése