Miért is ne lennének ezek a GAPS
diétában használt, bio-, vagy ökoélelmiszerek drágábbak?
Az én legnagyobb bánatomra, nálunk
nincs olyan piac, ahol a biológiai, vagy ökológiai gazdaságban, vegyszer,
permetmentesen előállított élelmiszereket a hetek meghatározott napjain a
termelők maguk árusítanák. Legközelebb hasonló a megyeszékhelyen, a fővárosban,
és félúton a főváros felé található. Néztem már kiszállítási lehetőséget, de az
annyira megdrágítaná magát a terméket, hogy számunkra már megfizethetetlen
lenne, még heti rendelési gyakorisággal is.
Ezeket a minőségi, bio
termékeket előállítani sem kevés energia, valamint költség! Ehhez társul a
különböző tanúsíttatások, ellenőrzések díja. Egyes termelők elmondása szerint,
ez annyira magas összeg, hogy a költségeik jelentős részét teszi ki ennek
megszerzése.
„A biogazdálkodás feltételei természetesen jóval szigorúbbak és
összetettebbek, mint hogy tartózkodjon a gazda a hagyományos
permetezőszerektől. Drexler Dóra elmondta, Magyarországon a termőterület alig
2,5 százalékán, mintegy 127 ezer hektáron folyik fenntartható, organikus
gazdálkodás. Az így megtermelt zöldség, gyümölcs és egyéb élelmiszer 80-85
százaléka exportra készül, ugyanakkor a fogyasztóhoz eljutó ökológiai termékek
mintegy 90 százaléka importként érkezik. Ezen az arányon változtatni kellene –
vélekedett. Becslések szerint bár egyre több a biogyümölcs a piacon, az
arányokat tekintve 1-3 százalékról beszélünk. Az ebből származó árbevétel éves
szinten mintegy 20 milliárd forint, tette hozzá Drexler Dóra.”
Forrás:
http://www.uzletresz.hu/penzugy/20131009-roppant-keves-a-biogazdalkodas-magyarorszagon.html
Egy érdekes dolog, hogy máshol a
világban, pont a természetes úton való élelmiszer előállítás miatt nem drágul a
megtermelt termék ára.
Rendszeresen
kapunk ajándékba, melegebb éghajlatról olyan ételeket, gyümölcsöket, amelyek
nálunk csak importból származhatnak. Ezek között van konzervbe zárt ananászlé,
földimogyorókrém, üveges földimogyoró, szárított banáncsipsz, és még
sorolhatnám. De egyikben sincs ételadalék, nincs permetezve, műtrágyázva, vagy
bármi vegyszerrel kezelve. Egészen egyszerűen azért, mert nincs plusz pénz
arra, hogy a meglévő élelmiszert, még mesterséges anyagokkal szennyezzék…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése