A sakkverseny utáni hétfőt még mindig
fejfájással folytatta a fiam, ami szerdára elmúlt. Viszont az első tanóra után,
a tanító néni telefonált, és az iskolából el kellett hoznom a gyereket. Valami
vírus lehetett, mert ezután napokig tartó fejfájással, torokgyulladás,
hányinger és szédülés következett.
A háziorvos nem látott annyira piros
torkot, emiatt csak a gyógyszertárban kapható homeopátiás, vagy vény nélküli
szereket tudtuk alkalmazni. Melegítettük a homlokát lámpával, sokat pihent, de
semmit nem akart javulni a közérzete. Hiába csináltuk végig a hosszabb
gyakorlatsoros autogén tréninget, nem lett jobb. Sőt, a gyerek még ingerültebb
lett. Nem volt jól, nem tudta a gyakorlatokat végezni. Izgett-mozgott,
türelmetlen volt.
Péntek délután, a fiamnak annyira
elege lett ebből az állapotból, hogy 9 évesen placebot kért.
Ezen kicsit elnevetgéltünk, és
jelképesen adtam neki egy levegő tablettát, hogy vegye be, az majd meggyógyítja
a torkát! Ő viccesen bevette. Hátha a placebo-hatással valamit elérünk…
Szombaton egyszerre, két versenyre
kellett volna mennie. Az első egy megyei sakkverseny, míg a másik városi
búvárverseny volt. Pár napos fertőzés után, a búvárversenyre semmiképp nem
vittük volna. Legyengülve, nem lehet teljesíteni. Viszont a sakkversenyt közel
40 km-re tartották, emiatt sokáig nem tudtuk eldönteni, hogy mi legyen? Eljött
a szombat reggel, a torka végre nem fájt, és nem volt meleg a homloka. A feje
viszont eléggé fájt. Azt nem tartom túl szerencsésnek, mikor egy gyereket
betegen visznek közösségbe, mert mindenki más összefertőz. Ezért hoztam el őt
napokkal korábban az iskolából, nem vittem semmilyen edzésre. Viszont egy
versenyen, a fejfájás nem fertőz…
Úgy indultunk el, ha a legkisebb
probléma lép fel, azonnal megyünk haza, nem indul a következő fordulón. Szerencsére
végig tudtunk maradni. Nagyon odafigyeltem a gyereknél, az elegendő folyadékra,
a kicsi adagokban való étkezésekre, és a levegőzésre.
A meglévő fejfájás mellett, végül
megyei III. helyezést ért el, a korcsoportjában. Ez nagyon szép teljesítmény
volt a fiamtól.
Vasárnapra sajnos már pihenés nem sok
jutott, mert a hét második felében meg nem csinált leckéket kellett pótolni.
A hétfő pedig, egy újabb fejfájós
nappal folytatódott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése